2010. december 09., 10:352010. december 09., 10:35
Leütök a billentyűn naponta vagy tízezer jelt, közösségi portálokon navigálok. Teázóban szoktam megvitatni a napi politikát. Van három bankkártyám, és bár némi segítséggel, de tudok interneten pénzt utalni. Van saját könyvelőm, akinek mindig kedvesen mosolygok, abban bízva, így kompenzálom, hogy semmit nem értek abból, amit mond, jóhiszeműen teljesen ráhagyatkozva írok alá. Eljárok fodrászhoz, manikűröshöz, és néha szoláriumba is. Kísérletezem, és jól boldogulok a konyhában, autót vezetek, ugyancsak némi telefonos segítséggel, de ki tudok cserélni egy kereket.
Zsófival a környezetvédelemről, a víz körforgásáról szoktunk beszélgetni, szóba került már a pénz útja is, igaz, hogy ebből Zsófi azt értette, hogy amit a boltban befizetünk borvízért és gumicukorért, az előbb-utóbb visszakerül hozzánk a bankból, fizetés formájában. Valószínűleg csiszolnom kell még a szemléltető példáimon. Méregtelenítek is, mert divat, igaz, hogy majd belepusztultam, amikor napokig nyeltem az undorító katyvaszt, és nem, nem lettem utána sem rózsásabb, sem feszesebb bőrű. Egy lépést sem teszek az arclemosóm nélkül, amit természetesen a leginkább nyomatott reklám hatására választok ki. ÉS AKKOR MIÉRT ÉRZEM OLYAN GYAKRAN, HOGY SZÍVESEBBEN LENNÉK RABNŐ EGY MEDITERRÁN TENGERPARTI KASTÉLYBAN?
Hogy ha néhány napra férfiatlanodik a ház és az életem, miért érzem úgy, hogy nem és nem bírok megbirkózni a hétköznapokkal. A befagyott autózárra kézenfekvő módon megveszem a fagyoldót, de félórán keresztül futkosok az autó körül, mert nem találom, hol kell megnyomni, hogy fújjon. Majd a taxis kell, hogy megmutassa, hogy csak benyomom a befagyott zárba és már fúj is. Órákig kell lesnem a szemetesautót, hogy a szemetesbácsit megkérjem, húzza ki a kukát azon a tíz méteren a derékig érő sárban, hogy majd tudja elszállítani belőle a szemetet. Zsófi miért néz gyanakodva rám, amikor két ujjal próbálom karnyújtásnyi távolságból a kazánba ügyeskedni a hasábfát. Miért nem vesz komolyan a hibabejelentő a villanyvállalatnál, amikor idegesen közlöm, hogy nem tudok aludni, ha tízpercenként megszakítják a szolgáltatást. Szóval inkább lennék rabnő...
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.