JEGYZET – A nagy ünnepléssorozatok sajnálatos velejáróinak talán leggyakoribbja a gyors kifulladás, az elkerülhetetlen ismétlődések sora.
2017. április 04., 23:152017. április 04., 23:15
Különösen, ha egy egész esztendőt kell átfognia a kegyeleti ünneplésnek! A 200. születésnapra emlékező Arany-év, bár még csak az elején járunk, máris a fáradtság jelét mutatja. Hát milyen is legyen, ha már életében és a halála óta eltelt 135 esztendőben mindent elmondtunk legnagyobb epikus költőnkről?! – hallom lelki füleimmel sok okoskodó mormogását. Inkább örüljünk, hogy ünnepelhetünk, örüljünk, hogy elmondhatjuk újra meg újra – teszik még hozzá – talán – a lamentálásukhoz. Holott szerintem ezeknek az egész évet átfogó megemlékezéseknek épp az lehetne a célja, hogy ismerjük meg jobban, fedezzük fel újra az ünnepeltet.
És újból a szirénhangok: Aranyt ismerjük, Arany, a mi Aranyunk soha nem volt betiltva, a legordasabb időkben is már az elemi osztályokban is tanították. Ez az, már a legelemibb osztályokban is. Az esendő ember pedig hajlamos arra, hogy ami megmaradt benne zsenge gyermekkorában, azt igyekszik nem elfelejteni, hivatkozik rá, otthonosan mozog a rég hallott közegben, és nem biztos, hogy hajlandó volna új szempontok ablakszemeit is kitárni az ünnepelt felé. Pedig érdemes volna megpróbálni, máris elkezdeni Arannyal vagy bárki mással a nagyok közül. Szórakoztató kísérlet is lehetne a próbálkozás, egyfajta kontrollkísérlet a felfedezésre: ha sikerül újat találni egy versben, egy sorban vagy akárcsak egyetlen szavában, máris megérte: quod erat demonstrandum, megérdemli a 100, 200, 500 vagy akárhány száz éves ünneplést. Mert örök.
Távol áll tőlem, hogy tanácsokat osztogassak különböző rendű és rangú ünneplőknek, csak egyetlen példát adnék, mire is gondoltam az elmondottakban. Legnagyobb epikus költőnk – az, kétségtelenül. Mert ilyen alkat. De akkor miért lírában közli, hogy leteszi a lantot?! És mi az az impulzus, ami újra kézbe véteti a lantját, újfent csak epikát zengetve vele?! Nemcsak az általános és középiskolai osztályok tananyagába került balladákra gondolok, hanem olyanokra is, mint például az Éjféli párbaj, ami az óceánt átívelve talál rá és forr össze a Gabriel García Márquez Száz év magányában megjelenő ősi indián hitvilágba, de helytől és időtől függetlenül minden emberi lélekbe kódoltakkal?! S ha nem a rendezvények kipipálása, gyors elrendezése, hanem Arany újrafelfedezése is céllá válna, rengeteg hasonló példára bukkanna a kereső. Megérné, mindenképpen!
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.
Az Alkotmány 3. cikkelye szerint Románia területe elidegeníthetetlen, ezért is kelt rendszerint közfelháborodást szerte az országban ha valaki – nyilván magyar ember – azt meri mondani, hogy Székelyföld nem Románia.
Immár kijelenthető: Donald Trump egyszerre hihetetlenül szerencsés és hihetetlenül peches ember.
Látogatottsági adatok