2012. szeptember 05., 09:362012. szeptember 05., 09:36
A közelgő iskolakezdés miatt most újra a katasztrofális helyzetben lévő oktatási rendszer van terítéken. A tanévnyitás előtt mindenki kapkod, kilincsel, nem tudja, hogyan is csinálja. A szervezésben részt vevők egymásra mutogatnak, miközben a szülők idegtépő harcot vívnak azért, hogy gyermeküknek a lehető legjobb legyen.
Aztán a tanév végén megjönnek az eredmények, a számok pedig önmagukért beszélnek. Azonnal kezdetét veszi a bűnbakok keresése: az aktuális politikai hatalom a hibás, mert nem volt hajlandó folytatni az elődök által elindított reformot, és játék közben változatott a szabályokon; az előző kormány a hibás, mert meggondolatlan intézkedéseket foganatosított; az önkormányzat a hibás, mert képtelen volt megfelelő körülményeket biztosítani az iskolákban; a tanár a hibás, mert nem ért a gyerekekhez és ahhoz, amit tanít; a diák a hibás, mert csak a közösségi portálok érdeklik.
Az a legszomorúbb, hogy ez mind-mind igaz. A politikusok már régen bebizonyították, számukra a tanügy csak egy frontvonal a sok közül; az önkormányzatok több helyen még ma sem képesek arra, hogy önerőből bevezessék a vizet az iskolaépületbe; a jó pedagógusok vagy az annak valók túlnyomó többsége az éhbérrel „kecsegtető” oktatási rendszernek hátat fordítva, kényszerpályán keresi meg a mindennapi betevőt; a diákoknak pedig ebben a káoszban jobb dolguk is van annál, minthogy – mentorok és példaképek hiányában – tanulásra adják a fejüket.
Biztos van mindenre megoldás, ám amíg az illetékesek észhez térnek, a legfontosabb, hogy az állandó bűnbakkeresés helyett először is a saját házunk táján nézzünk szét. Ugyanis ahogy nő a külső zűrzavar, úgy sokszorozódik meg a család felelőssége, és ha a gyerek ilyen körülmények között is megkapja otthon azt az odafigyelést, ami nélkülözhetetlen, szinte biztos, hogy – a tanügyünkkel ellentétben – nem a bukottak listájára kerül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok