2009. november 16., 11:082009. november 16., 11:08
És való igaz, hiába adott a 2003-as alkotmány négyéves mandátumot a parlamentnek és ötévest az államfőnek, hiába tartották meg már egy évvel ezelőtt a parlamenti választásokat, a mostani elnökválasztás felér egy parlamenti választással is. Hiszen annak függvényében alakulhat jobb- vagy baloldali kabinet, hogy jobb- vagy baloldali államfő költözik a Cotroceni-palotába.
Alighanem tévednénk azonban, ha e különös konjunktúrából arra következtetnénk, hogy magyar szempontból is ugyanez a tét. Annak ugyanis a nullához közelít a valószínűsége, hogy Kelemen Hunor legyen a döntőbíró. Ha pedig a magyar jelöltnek nincs esélye győzni, a szövetség inkább a tavaly szerzett parlamenti mandátumainak a száma alapján kerül a politikai számításokba. Ez pedig azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarok teljesen szabadon, a lelkiismeretükre hallgatva voksolhatnak. Lehet, furcsán hangzik ez húsz évvel az egypártrendszer bukása után, mégis különleges az alkalom. Az eddigi országos vagy európai választások ugyanis nem adták meg e szabadságot a kisebbségi közösségnek. Az RMDSZ rendre azoknak a voksait is begyűjtötte, akik mélységesen elégedetlenek voltak a szövetség politikájával, de a közösségük sorsa iránti aggodalom mégis a tulipánra nyomatta velük a pecsétet. Döntésüket nem a meggyőződésük, hanem a magyarság parlamentből való kiszorulásának a félelme diktálta.
Most félelmektől mentesen nézhetünk szét a jelöltek között. A szívünkkel és az eszünkkel is mérlegre tehetjük mindegyiket. Megmérhetjük, van-e közöttük olyan, akitől sorsunk jobbra fordulását remélhetnénk, és megnézhetjük a jelöltek mögött álló pártokat is. Feltehetjük a kérdést: bízunk-e bennük? Tudnunk kell azonban, ha nem találnánk a bizalmunkra érdemes jelöltet, akkor is rossz válasz a távolmaradás. A jelöltek elutasítása a telepecsételt vagy pecsételetlenül urnába dobott szavazólappal is kifejezhető. Vagy akár azzal is, hogy ráírjuk a szavazólapra: nincs kire szavazni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok