A cikkek hangvétele alapján már körvonalazódik a lépést botrányosnak tartó polgár portréja: olyan retrográd, hogy még a számítógépet is faszénnel fűti, és annyira avítt, nemzetieskedő mélymagyar, hogy legszívesebben minden útjába kerülő románt marhavagonnal, de inkább kecskeháton küldene a Kárpátokon túlra. Az írások ugyanis ugyanarra a dichotómiára épülnek: aki szerint az Erdély elszakítása felé tett egyik első lépés Nemzetiben történő megünneplése klassz dolog, az jó fej, korszerűen gondolkodó polgár, aki szerint viszont sértő a magyar nemzetre nézve, az kriptonáci, akihez képest a Jobbik maga a meleg büszkeség klubja. Holott ezzel épp az általuk fennhangon hirdetett nyitott gondolkodást és a toleranciát dobják sutba, és nagyjából a Rákosi-féle, tízmillió fasiszta országáról szóló kifakadást idézi. Mert vannak például olyanok, akik jól érzik magukat a 21. században, kedvelik és használják a globalizáció áldásait, és nem feltétlenül fojtanák bele román vagy szlovák szomszédjukat a pöcegödörbe, sőt piknikezni is hajlandóak lennének elmenni velük. Ám azt mégiscsak provokatívnak tartják, hogy egy másik állam azon – amúgy valóban mucsai módon, provokatív szándékkal nemzeti ünneppé nyilvánított – ünnepnapját ülje meg az egyik fontos nemzeti intézményükben, amely történetesen az ő nemzetük számára csakis negatív konnotációkkal bír. Ez alapvető jószomszédi jóérzés kérdése is. Vagy valóban van olyasvalaki, akit annyira elvakít a jakobinus hevület, hogy elhiszi: tényleg az ideálisnak hitt világban élünk, és attól, hogy Erdély megszerzését/elvesztését Budapest szívében, hivatalos magyar részvétellel ülik meg, a két nép azonnal egymás keblére borul, mi nemzeti étellé nyilvánítjuk a csorbalevest, a románok meg a gulyást, és ezentúl tűzön-vízen át elválaszthatatlan szövetségesek leszünk? Nos, a való világban ezt nem igazán így érik el, inkább gyengeségnek tekintik az ilyen megalázkodó gesztusokat. Az ilyen lépések csak szőnyeg alá söprik a gondokat. A történet tanulsága viszont egyszerű, és józan ésszel aligha kérdőjelezhető meg: akasztott ember házában nem hirdetjük meg a kötélverők világtalálkozóját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Látogatottsági adatok