2009. január 12., 10:392009. január 12., 10:39
Majd napokig sztorizol róla, van olyan udvarias ismerősöd, aki nem szól rád, hogy már harmadszor meséled. Persze mindenki azt hiszi, túlzol, és ez csak tovább ösztönöz, hogy elmondd, és újra átéld. A végén már azt hiszed meg sem történt. Leülsz a gép elé, és leírod.
Íme: A kisvárosi újságíró számára nem hétköznapi esemény, hogy étteremben vacsorázik. A sátoros és a családi ünnepeken viszont ezzel kényezteti magát, és bár szeret főzni, roppant élvezi, hogy elé teszik, kiszolgálják, kényeztetik, és még mosogatni sem kell. Viszont hosszú esztendők során ez az évi néhány alkalom is elég sok arra, hogy a bejáratott puccos vendéglők étlapján szereplő kínálatot, a bécsit, a rostonsültet, a cordon bleu-t és a gombás szeletet unalomig végigrágja.
Az új étterem olyan kalandot ígér, mint másnak egy sarkvidéki expedíció. Már az itallapon szereplő egzotikus koktél erősen kecsegtető. A bárosnak is felcsillan a szeme: „na most jól elkápráztatlak” tekintettel néz ki a pult mögül, majd összpontosít, töltöget, keverget, és küldi is az amúgy tényleg finomat az asztalhoz. Az étlapon kisvárosban különleges fogások, a levest cipóban ajánlják, a lazac mellé köles a köret. A pincérnő kedvesen magyarázkodik, cipó nincs, de jár hozzá száraz kenyér. Úgyis jó, majd elrágjuk.
A lazac kölessel főfogás elgondolkodtatja, majd közli: hal van, de mázöre nincs. Pityókával is jó lesz. Rendelés felvéve, néhány perc után kirohan egy szakácsforma idős úr, kétségbeesetten megáll az asztaltól néhány lépésre, és ráförmed a pincérre: ezek először a levest kérik, vagy a másodikat? A kisasszony elbizonytalanodik, ejsze a levest, de inkább megkérdezi. „Először a levest, vagy egyszerre mindent?” A kérdés meghökkentő. Csak úgy hozza, ahogy otthon is szokta, felelek, és nézek rá biztatóan.
A bizalmat meghálálva többször is visszajár, „finom?” – kérdezi mindösszesen tizennyolc évét a lehető a legnagymamásabb mosollyal édesítve. A „finom” válaszra megkönnyebbülten sóhajtja: na legalább ennyi. A számlát elegáns tartóban hozza, majd ugyanazzal a kedves mosollyal rezzenetlenül végigvárja, amíg előkotorászódik a teljes összeg s a jatt. Különben tényleg finom volt, a száraz kenyér pedig friss pirítós formájában érkezett.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.