2012. február 29., 08:562012. február 29., 08:56
A tél azért van, hogy hideg legyen és havas, de nemcsak ez a jó benne, hanem az is, hogy a végét járja. Mondjuk, az zavar egy kicsit, hogy hónapok óta készülünk madárkalácsot kotyvasztani, de úgy tűnik a cinkék, vörösbegyek és rigók meg az a hosszú farkú valami, amiről azt hittem, hogy szajkó, de a biológus barátom távcső nélkül csak azt tudta megmondani, hogy biztos nem az, szóval a csivitelő népség a madárkalács nélkül is jól kihúzta, mert ennyire talpraesettek.
A nyulak megrágták a kertekben a csemetéket, és mindkét fél túlélte a fagyot. És a fánk se fogyott el, és gyarapodtunk is egy kutyával, amit kedves-gondoskodók (szívtelen-felelőtlenek) a legcsikorgóbb fagyban hagytak a kapu előtt, ám azóta kirúgta magát, és még ugatni is megtanítottuk, a gumicsonttól retteg, de a labda- és kerticipő-készletünket felélte. Az is jó, hogy a mogorva nénik a boltokban és a sivár hivatalokban felderülnek egy kissé a húszadik nagyon szépen köszönömre, és tényleg, ha nagyon belehúzok működik a jótett és jó szó helyében jót várj. A titok abban rejlik, hogy kitartóan próbálkozni kell, mert ha a tizedikre feladod, jobb ha bele sem vágsz.
Farsangra élénkvörös rúzsba és műszempillába öltöztem, és Zsófi nem ismert meg, tehát működött a jelmez, és amikor vörös rózsát tűztem a hajamba, olyan volt, hogy most én egy más nő vagyok, és könnyedén libegek, és soha nem érnek el hozzám a pitiáner bosszúságok, nem aggódom a holnap miatt, soha nem költök többet, mint amennyit lehet, pozitív marad az egyenleg, és nem is vágyom többre, és az élet akkor csak kényeztet, és soha nem fáj.
És az is jó volt, hogy fülhallgatós buliban voltam egy kastélyban, és mindig találtam kedvemre való zenét, lelkesen váltogattam a csatornákat, s a szünetekben önfeledten kacarásztam azon, hogy milyen mókás, ha leveszem a fülhallgatót, és mindenki más refrént üvölt torkaszakadtából. És tudom, hogy ezentúl jobban beosztom majd az időmet, többet leszek majd Zsófival, és nem szólok rá, ha amerre jár, elpotyogtatja a használt zsebkendőket. Miért tenném, hiszen a megtorpanás és az újraértékelés titka: Zsófi meggyógyult.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.