És a beteg érdeke?

Akár dicséretesnek is nevezhetnénk Eugen Nicolăescu tárcavezető kezdeményezését, amellyel látszólag rendezni kívánja a hazai egészségügyi rendszerben az állami és a magánszféra átláthatatlan viszonyát. Az elképzelésről azonban csak első hallásra tűnik úgy, hogy az ágazat jobbá tételét célozza, igazi szándéka ugyanis az, hogy növelje az állami bevételeket.

Rostás Szabolcs

2013. január 14., 20:332013. január 14., 20:33

Amit illett volna férfiasan bevallani, ehelyett a liberális politikus beharangozta a magánkézben lévő egészségügyi intézmények állami finanszírozásának végét, ami ugye homlokegyenest ellentétes a versenyhelyzet megteremtésén alapuló, piacgazdaságot hirdető szabadelvű eszmékkel.

De ne fecséreljünk most több szót Nicolăescu elvhűségére, következetességéről máris sokat elárul, hogy előző, a Tăriceanu-kabinetben betöltött mandátuma idején nyílt lehetőségük a magánkórházaknak szerződést kötni az állami egészségbiztosítási pénztárral. A miniszter ötletelésével az a baj, hogy nem a páciens, az adófizető polgár, hanem kizárólag az állami egészségügyi rendszer érdekeit tartja szem előtt. Márpedig a romániai beteg számtalanszor megtapasztalta, hogy a kettő nem mindig találkozik. A hazai kórházi ellátás minősége és színvonala sok esetben csapnivaló, ennek betudhatóan, és nem úri passzióból veszik igénybe egyre többen a magánklinikák szolgáltatásait, ha ezt a pénztárcájuk megengedi. Az állami egészségbiztosító nem egyéb, mint pénznyelde: nincs az a könyvelő, aki képes lenne kimutatni, mire fordította tavaly az intézmény az adófizetőktől befolyt négymilliárd eurós hozzájárulást. A kormánynak a pénztár és a kórházak költségvetése jelentette űrben kellene rendet vágnia, felszámolva azt a gyakorlatot, miszerint az állami és a privát szférában is praxissal bíró orvosok az előbbiben kezeltetik, magánrendelőjükben pedig megfejik a beteget. És akkor a közkórházakban alkalmazott paraszolvencia megszüntetéséről nem is beszéltünk.

A Ponta-kormány illetékeseinek nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a balliberális hatalom háza táján közel sincs egységes álláspont az egészségügy átalakítása terén. Az előkészítő osztályok körüli hercehurcát tapasztalva nem kizárt, hogy a bajt nem sikerül orvosolni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével