Főleg annak fényében, hogy két évvel ezelőtt épp az észak-atlanti szövetség bukaresti csúcstalálkozóján ismerték el azt, hogy a ballisztikus rakéták olyan növekvő fenyegetést jelentenek, amelyekkel szemben a rakétavédelmi rendszer a védekezés egyik elemét képviseli.
Az érdemet az sem csorbítja, hogy Amerika eredetileg Lengyelországot és Csehországot szemelte ki a rendszer telepítésére: ezen országok kiválasztása kapcsán ugyanis Moszkva sokkal több joggal állíthatta, hogy az nem annyira az esetleges közel-keleti veszélyforrások, mint inkább az orosz érdekszféra ellen irányul.
Románia kiválasztása azt jelenti, hogy Washington megbízik az ország szövetségesi hűségében, és stabil államnak tekinti. Alternatívaként – fekvése miatt – felmerülhetett volna Bulgária, ám itt a politika szintjéig is elérő szervezett bűnözés még mindig komoly probléma; Görögország és Törökország is képbe kerülhetett volna, ám ezekre valamivel kisebb Amerika befolyása, a helyzet ugyanis az, hogy Románia sokkal inkább lekötelezettje, mint ezek az államok, hisz hat éve Washington felkészületlensége ellenére is támogatta az ország NATO-csatlakozását.
Az, hogy Washington továbbra is fontosnak tartja a rakétavédelmi rendszer telepítését, azt jelzi, még mindig komoly fenyegetésnek tekinti az iráni iszlamista vezetés atomprogramját. Az ugyan egyelőre kevésbé valószínű, hogy Teherán vállalkozna az első csapásra – bár ki tudja, mennyire kerül szorult helyzetbe Ahmadinezsád elnök – , és Amerika is túlzottan lekötötte katonai erőit Afganisztánban és Irakban.
Ám a rakétarendszer telepítésének ténye arra enged következtetni, hogy akár Izrael Irán elleni „megelőző” csapását sem tartja már lehetetlennek, erre az esetre pedig jó, ha már a Fekete-tenger partján ott sorakoznak az elfogórakéta-ütegek. A „román ernyő” persze azt jelenti, hogy Románia is potenciális célponttá válhat – ám ez is része az árnak, amelyet a NATO-tagságért meg kell fizetni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok