Erkölcstelenek

Magyarnak lenni ma Romániában erkölcstelenség – kis túlzással ez a következtetés vonható le abból, hogy az elmúlt héten két ízben is a közerkölcs elleni vétség vádjával bélyegeztek meg a román hatóságok magyar jogvédő kezdeményezéseket.

Balogh Levente

2011. augusztus 12., 09:582011. augusztus 12., 09:58

Ezen az alapon indítottak eljárást egy magyarországi politikus ellen, amiért Kolozsvár feliratú táblát helyezett ki a kincses város határában, Marosvásárhelyen pedig többek között a gyülekezési törvény azon cikkelye alapján nem engedélyezték az orvosi egyetemért szervezett tüntetést, amely a közerkölcsöt sértő rendezvények betiltásáról rendelkezik. Persze ez csak az ügy tragikomikus része – az orvosi egyetemen zajló magyar oktatás fejlesztéséért szervezett megmozdulás ugyanis a hatóságok szerint rasszista, sovén, államcsíny elkövetésére irányuló vagy a nemzetbiztonságot veszélyeztető, a közrend megsértésére alkalmas rendezvény is lehet. Ez pedig azon, 1989 előtti elvet idézi, miszerint az országban élő kisebbség léte veszélyt jelent a román államra nézve. A marosvásárhelyi önkormányzat illetékes hatósága a főtéri megmozdulás betiltásával, illetve annak indoklásával a homogén, minden egyéb nemzetiségtől mentes nemzetállam 19. századi, hagymázas eszményének szolgálatába állt.

Hiszen ezáltal elvitatta a jogot a Romániában élő magyaroktól arra, hogy igényeiket szabadon, nyilvánosan előterjeszthessék, azokért utcára vonulva békésen tüntethessenek. Ezzel legitimálta az orvosi egyetem vezetésének korábbi, hasonló szellemiségben fogant döntéseit, amelyekkel egyrészt csökkenteni kívánta a magyar hallgatók számára fenntartott helyeket, másrészt megtorpedózta a magyar tagozat létrehozását. Ami pedig egyértelműen a magyar közösség elleni lépés, hiszen magyar értelmiség, magyar orvosok híján a magyarok elesnek azon joguktól, ami a román nemzetiségű polgárokat megilleti: az anyanyelv használatától a mindennapokban. A gazdasági válság miatti elégedetlenségből fakadó bűnbakkeresés és egyes román politikusok, intézményvezetők szélsőséges uszítása egyre veszélyesebb méreteket ölt. A legszomorúbb az, hogy nem fogják fel: a magyargyűlölet szítása, a konfliktusok gerjesztése csak az instabilitást növeli – tehát saját maguknak, saját országuknak ártanak. Ami talán mégiscsak erkölcstelenebb dolog, mint magyarnak lenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.

Nicușor Dan, Románia és a magyarok
Nicușor Dan, Románia és a magyarok
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

2025. május 21., szerda

Ha a hála nem politikai kategória, a bosszú se legyen az

Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.

Ha a hála nem politikai kategória, a bosszú se legyen az
2025. május 16., péntek

A választás és az erkölcs válsága

Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.

A választás és az erkölcs válsága
A választás és az erkölcs válsága
2025. május 16., péntek

A választás és az erkölcs válsága

2025. május 16., péntek

A katasztrófa és a „kisebbik rossz”

Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.

A katasztrófa és a „kisebbik rossz”
A katasztrófa és a „kisebbik rossz”
2025. május 16., péntek

A katasztrófa és a „kisebbik rossz”

2025. május 13., kedd

Éjszaka a strandon – egy szavazat a félelem és a megaláztatás ellen

Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.

Éjszaka a strandon – egy szavazat a félelem és a megaláztatás ellen
2025. május 09., péntek

Vagy sikerül mozgósítani, vagy Simion lesz a befutó

Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.

Vagy sikerül mozgósítani, vagy Simion lesz a befutó
2025. május 07., szerda

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.

Erdély a „teremtő káoszban”
Erdély a „teremtő káoszban”
2025. május 07., szerda

Erdély a „teremtő káoszban”

2025. május 05., hétfő

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat
2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott