Balogh Levente
2017. szeptember 01., 09:14
2017. szeptember 01., 09:14
Az elmúlt években hűvössé vált magyar–román viszony fényében egész pozitívnak tekinthető a Szijjártó Péter magyar és Teodor Meleșcanu román külügyminiszter közötti szerdai bukaresti találkozó mérlege.
Hiszen egy praktikus ügyről szóló, illetve egy, a romániai magyar közösség szempontjából egyszerre gyakorlati haszonnal és jelképes értékkel bíró megállapodás is született: előbbi a két, eddig ideiglenes határátkelő állandóvá alakítására, utóbbi a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozására vonatkozik. Ez mindenképpen kézzel fogható jele a viszony enyhülésének, legalábbis sokkal kézzel foghatóbb, mint a partnert dicsérő, illetve az együttműködés fontosságát hangsúlyozó szívélyes szavak, amelyeket azonban semmilyen konkrét tett nem követ.
A jelek szerint a román kormány úgy értékeli, érdekében áll legalább valamelyest javítani az igencsak megromlott, az elmúlt évek során kemény hangú, a diplomácia határait jócskán túllépő üzengetések jellemezte viszonyt. És az ok nem feltétlenül csak abban keresendő, hogy Meleșcanu még év eleji beiktatása előtt azt mondta: erkölcsi kötelességének tekinti a magyar–román viszony javítását.
Az időzítés furcsa, hiszen Románia most elvileg nyeregben érezheti magát: egyik diplomáciai sikert a másik után könyvelheti el, az államfőt nemrég a térségből elsőként fogadta az amerikai elnök, majd a francia államfő is Bukarestbe látogatott, ráadásul készülhet az EU soros elnöki tisztségének betöltésére is. Eközben Magyarország viszonya az elnökválasztás óta sem sokat javult az Egyesült Államokkal, az EU-t irányító bürokráciával, illetve az Unió befolyásos nyugati tagállamaival pedig a bevándorlással és a migránsok szétosztásával kapcsolatos nézetkülönbségek miatt igencsak fagyos a kapcsolat.
Ugyanakkor hiába nem akar Bukarest csatlakozni a visegrádi négyek regionális közép-európai együttműködéséhez, és hiába mondja azt, hogy közvetlenül az EU „kemény magjához” akar tartozni Franciaországgal és Németországgal együtt, a földrajzot akkor sem tudja zárójelbe tenni: Párizsba és Berlinbe Budapesten keresztül vezet az út, és a nagy nyugati tagállamok a jól hangzó nyilatkozatok ellenére sem tekintik magukkal egyenrangúnak.
Ezt próbálhatja meg ellensúlyozni a kormányoldal a közép-európai országcsoporthoz, illetve annak közvetlen szomszédságában levő tagjához való közeledéssel. Ráadásul miközben a nagyhatalmak „barátságának” megvásárlását, azaz a nagy összegű fegyverbeszerzési szerződések aláírását a kormány is felvállalta, a nyugati országok és az EU-s illetékesek szemében Klaus Johannis államfő számít a fő partnernek, aki a demokrácia és a jogállamiság őrének szerepében tetszelegve visszhangozza az igazságügy működését vagy az adó- és bérmódosításokat tervező kormányt érő nyugati bírálatokat.
A PSD–ALDE-koalíció irányította kormány – a kormányfő személyétől függetlenül – kritikák kereszttüzében áll, hiszen a saját szája íze szerint kívánja módosítani az igazságügy működését. A cél minden bizonnyal az, hogy legalább valamilyen mértékben irányítása alá tudja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó, hogy további kormánypárti politikusok váljanak a korrupcióellenes küzdelem „áldozatává.”
Az ezen törekvések miatti uniós és washingtoni bírálatoknak is szerepük lehet abban, hogy a bukaresti kormány keresi a kapcsolatot a Brüsszellel és Washingtonnal unortodox gazdaságpolitikája, a civiltörvény, a CEU körüli viták és a migránsválsággal kapcsolatos álláspontja miatt is konfliktusban levő Budapesttel. Ha nem is közös front kialakítása a cél, mindenképpen jól jönnek a magyar tapasztalatok és a V4 esetleges támogatása a vitás ügyek kezelésében.
Gazdasági okok is állhatnak a háttérben. A kormány ígéretei szerint két kézzel akar nyugdíj- és béremelést osztogatni mindenkinek, az anyagi források azonban végesek. Ezért szemet vetett a magánnyugdíjalapokra, és a miniszterelnök ismétlődő, bankellenes nyilatkozatai alapján olybá tűnik, hogy azokkal akarja felkészíteni a közvéleményt egy esetleges bankadó bevezetésére.
Magyarország már mindkettőt meglépte korábban – igaz, ott egy örökölt gazdasági válsághelyzet rendezése érdekében, és a polgároknak megvolt a választási lehetőségük, hogy meg kívánják őrizni magánnyugdíj-megtakarításaikat, vagy sem, míg a román kormány parttalan ígérgetéseivel és csapongó gazdaságpolitikájával maga idézte elő a válságos vagy ahhoz közeli helyzetet. A lényeg azonban az, hogy a budapesti tapasztalatok ezen a téren is jól jöhetnek.
Persze innen azért még messze van a megalapozott, de Bukarest által a román államiság elleni támadásnak tekintett magyar jogkövetelések legalább egy részének teljesítése. Láthattuk: az erdélyi magyar oktatás elleni román támadásokra vonatkozó panaszok ellensúlyozására Meleșcanu ezúttal a magyarországi románok oktatásának állítólagos hiányosságaival riposztozott, és az ottani román közösség sajtójának hiányát tette szóvá.
Ami akár még jogos is lehet, csak hát objektíve nézve mégsem állítható párhuzamba egy mintegy 20 ezres, államalkotónak tekintett, kulturális autonómiával rendelkező kisebbség helyzete egy közel 1,3 milliós őshonos közösségével, amelynek naponta meg kell küzdenie a nyelvi és oktatási jogait folyamatosan támadó állami és helyi hatalommal.
Meggyőződésünk, hogy Bukarest nem fogja leállítani a kisebbségek jogainak EU-s szintű szavatolását célzó Minority SafePack elleni uniós bírósági pert, mint ahogy a legalább kulturális autonómia hivatalos biztosítása sem várható egy csapásra. Azonban a mostani közeledést mindenképpen ki kell használni további engedmények érdekében. Akár újabb állandó határátkelők – hiszen a közös infrastrukturális projektek nemzetiségtől függetlenül minden érintett polgár számára hasznosak –, akár a nagyváradi és marosvásárhelyi konzuli irodák megnyitásáról van szó.
És miközben egy pillanatra sem szabad feladni a nemzetközi szintű erőfeszítéseket a romániai magyar közösségnek járó kisebbségi jogok biztosítására és szavatolására, annak érdekében is mindent meg kell tenni, hogy ez a hivatalos magyar–román közeledés ne csupán eseti és konjunkturális, hanem a lehető leghosszabb távú legyen. Amihez persze elengedhetetlen feltétel, hogy a romániai magyar közösség a legjobban érezze magát a szülőföldjén. És persze ezt ő maga deklarálja, ne a „példás kisebbségpolitika” hazug szólamait szajkózó Bukarest jelentse ki helyette.
Az első világháború eseményeinek román–magyar–szlovák–osztrák megvitatását kezdeményezte Teodor Meleșcanu román külügyminiszter a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott szerdai bukaresti megbeszéléseken.
Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitvatartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter román tárgyalópartnereivel Bukarestben.
Balogh Levente
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Makkay József
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Balogh Levente
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Balogh Levente
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Balogh Levente
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Makkay József
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
Balogh Levente
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
szóljon hozzá!