2009. február 16., 10:142009. február 16., 10:14
Frontátvonuláskor szenvednek a nem létező csukló reumás fájdalmától, éjszaka arra ébrednek, hogy fázik az évekkel azelőtt elvesztett láb. Sokféle magyarázatot próbáltak adni a jelenségre tudósok és kontárok egyaránt, de ezek – csak úgy, mint a filozófia – nem adekvát választ szolgáltattak a kérdésre, csak látványosan tudtak kudarcot vallani. Olvastam valahol, hogy egyesek szerint, akik elvesztik valamely testrészüket, azzal együtt énjük egy része is elvész belőlük. Mert az egyenletesen oszlik el a testben, nevezzük bár léleknek vagy bármi másnak.
Ma reggel letörött egy kábé egygrammos darabka a bal felső metszőfogamból. Az eset gyorsan, váratlanul ért. Percekig bámultam az ujjam hegyére helyezett zománcdarabkát, és azonnal éreztem, hogy kevesebb vagyok. Ha lehet hinni a fentebb felvetett tézisnek, akkor az apró fogdarab elvesztésével nemcsak mosolyom csorbult, hanem az énképem is, hiszen elvesztettem énem megközelítőleg hatvannégyezred részét. De nem volt mit tenni, megadtam magam a helyzet nyers visszavonhatatlanságának, és egykedvűen néztem, hogyan tűnik el egy ember hatvannégyezred része örökre a lefolyón. Tudtam, hogy majd kompozitoknak nevezett esztétikus tömőanyagokkal fogják helyettesíteni fogam hiányosságát, amelyek tökéletesen mímelik egy egészséges fog alakját és színét. Előtte lidocainnal vagy dicynone injekcióval fognak érzésteleníteni, mert nincs idő a fájdalomra. A szer hatására még egy óráig le lesz zsibbadva a fél arcom, koncentrálnom kell, hogy ne essen le az állam; képtelenség lesz az artikulált beszéd.
Egy ismerősömnek csavarokkal és platinalemezzel kellett rögzíteni combcsontját egy csúnya törés után. Élő szövet fémvázon. A suliban egy ideig terminátornak becézték. Eleinte idegenkedett a testébe szerelt idegen anyagtól, de az orvos megnyugtatta, hogy ha meghal úgyis kiszedik. Csak kölcsönbe van. Kicsit tényleg terminátoros lett a humora. „Legalább nem lesz vashiányod” – ugratta egy haver. „Nem vas. Platina.” – javította ki.
Lassan mindent ki tudnak bennünk cserélni, ha elvész vagy elromlik. És lassan tényleg elhisszük, hogy örökké fogunk élni. Műanyag szervekkel a plasztikboldogság felé.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok