2010. október 28., 09:482010. október 28., 09:48
Mert ő úgy tudja, ember nincs bánat nélkül, s ha az benne marad, felemészti. Na ennyire önzetlen a barátnőm, meg pszichológus, de lehet, ez nem is tartozik ide. Amit viszont el akartam mondani, hogy a panaszkodókon kívül a kisebbségi létet sem szeretem, de megszoktam, és a kényelmes tömbben amúgy sem nyomasztó.
Annyira. Valójában azért nem szeretem, mert mindig eszembe juttatják, hogy ez az ország nekem nem az az ország, a másik sem az, s mehetek a szemem világába. Három évig Amerikában senki sem jött nekem az én országom-te országod felvetéssel, ott viszont én kérdeztem meg magamtól naponta. Visszagondolva, valószínű, önkínzással kezeltem a honvágyam. Na jó, kibukott, vállalom a nemszeretést, s előbb érte mentegetőzni, utána szemrebbenés nélkül panaszkodni fogok. Íme. Bár átlagos gyerekkorom volt, de érzelmi fejlődésemben mély nyomot hagyott, hogy a magyar tantárgyverseny országos szakaszát a kies Piteşti-en szervezték meg, ahol félméterenként utánunk szóltak az utcán, hogy beszéljünk románul. Ez most úgy bukkant fel a sebzett tudatalattimból, hogy elmentem a pszichiáterhez. Nem kezelésre, bár ezek után miért is ne, hanem interjút készíteni. S ott ülök, amikor megszólal a telefonja, hosszasan magyaráz és egyre dühösebb. Mert a különben nagyon jó szakember, európai gondolkodású orvoskollégája pattogó stílusban kéri számon, hogy miért van magyarul a típusnyomtatvány, amit a beteg aláír, ha beleegyezik a kezelésbe, és akkor is, ha nem.
A magyar beteg magyar, a román pedig román űrlapot kap, a lényeg, hogy értse, mit ír alá, meg különben is törvény van rá, magyarázza az elmegyógyász. És azt a választ kapja, hogy gondolkodjék el, melyik országban él. Na ez az, amit nem értek, mit bántja az országot, ha a nyomorult beteg megérti, mit ír alá. Mit fáj az országnak, ha én magyarul beszélek. Miért érzi az ország veszélyben magát, ha azt hallja, autonómia. Ha az ország paranoiás, kezeltesse magát. És ezek után az ország ne csodálkozzék, hogy amikor ellentétpárokat kellett alkotnom az óvodában, háromévesen is gondolkodás nélkül rávágtam: magyar–román.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.