2011. szeptember 07., 09:072011. szeptember 07., 09:07
Én például már nagyon régen elhatároztam, hogy soha nem szidom nyilvánosan az egészségügyet, még akkor, amikor benne dolgoztam. Ha nagyon kikívánkozik belőlem, majd csak szűrve a fogaim között, hogy meg ne hallja senki, ne rontsam a közmorált, mert hiszem, hogy a gyógyulás alapja a hit és a bizalom. Hogy bízni tudjunk akár még a rendszerbe is, amely összekapja magát, és előbb-utóbb meggyógyít. Meg arra is gondoltam, miért álljak be a sorba, mondjam én is a többiekkel együtt, mint a görög tragédiák borúlátó kórusa, hogy milyen pocsék, és jobb már úgysem lesz, és mi értünk hozzá a legjobban, főleg azt értjük, hogy akiknek érteni kellene, rosszul csinálják. És akkor úgy járok, hogy egy banális szűrővizsgálat a megtestesült kacifánt: a beutalóm nem jó, egy példány fizetős, hármas kellene, olyant az orvosom nem tud, mert nem szerződött a biztosítóval, majd mire kanyargós úton előkerül mégis a megfelelő papír, a laborban elfogy az ingyenes vizsgálatokra szánt keret, és én visszajutok az elejére, és fizetek, a szemem se rebben, és rájövök, hogy hiába vagyok biztosított, finanszírozom évtizedek óta a rendszert, semmit, de az égvilágon semmit nem kapok ingyen.
Most nem mondja nekem senki, hogy örüljek, hogy nem is nagyon kell, mert rögvest visszalövök, hogy nekem igenis az igazságtalanság fáj. És a tanügyet sem akartam szidni. És beleszólni sem akartam, mert kinek jó, ha én a pálya széléről bekiabálok. Szülőként sem akartam túlbuzogni, nagy elvárásokat sem fogalmaztam meg, még mindig nem akarom, hogy bármi áron zsenit faragjanak a gyerekemből, hogy a fejébe töltsék tölcsérrel, hogy kényeztessék, hogy agyonszeressék, majd ringatom-dédelgetem-szeretem én helyettük is. De hogy semmibe veszik, a tizedik, a huszadik és egyáltalán a sehányadik helyen sem áll, amikor meghozzák a döntéseket, hogy az, aki bár tényleg nem fogadta, de vállalta, hogy neveli, embert farag belőle, csakis és kizárólag a saját érdekét és kényelmét tartja szem előtt. Na erre a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam. Mégis megtörtént hát. És most várhatom, mikor lesz belőlem, csendesen morfondírozóból dühöngő őrült. Pedig én nem ezt akartam!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.