Elszakadás

Nemcsak az elemzőknek, hanem a referendum főszereplőinek is feltűnt, hogy Románia Kárpátokon túli vidékeinek lakói sokkal nagyobb arányban járultak urnákhoz, mint az erdélyiek, akiknek jelentős többsége látványosan elkerülte a szavazókörzeteket. Csakhogy miközben sokan az adott régiók választópolgárainak politikai szimpátiájával – jelesül a jobb- vagy a baloldalhoz, illetve a Traian Băsescuhoz fűződő viszonyukkal – magyarázzák a jelenséget, megkockáztatható, hogy ennél sokkal többet nyomtak a latban a kulturális ismérvek.

Egyszerűen arról van szó, hogy az erdélyi lakosság – nagyon fontos: magyarok és románok egyaránt – ingerküszöbét immár jócskán túllépte a Dâmboviţa-parti politika kulturálatlansága, a közbeszéd elzüllése. A transzszilvanizmus egyik kortárs román elkötelezettjét, a kolozsvári Sabin Ghermant parafrazálva: elege lett Romániából. Hangsúlyozni kell, ez az elszakadási törekvés elsősorban nem politikai-jogi, hanem kulturális értelemben nyilvánult meg Erdélyben. Módszereit és nyelvezetét tekintve a politikát manapság már nem művelik, hanem csinálják Bukarestben – olyan is a színvonala.

Másrészt az is szomorú, hogy kevés kivételtől eltekintve a fővárosban egyszerűen nem létezik a szakmai etikára, a pártatlanságra valamit is adó sajtó, a hírtelevíziók politikai elkötelezettsége, leplezetlen manipulációja csöpög a képernyőről. Az államfő iránt táplált gyűlöletükben az Antena-tröszt megmondóemberei oda vetemedtek, hogy gyalázni kezdték Románia ezüstérmet szerzett cselgáncsozóját, amiért két küzdelem között arra már nem szakított időt Londonban, hogy elmenjen szavazni.

Ugyanakkor az sem volt kevésbé gyomorforgató, hogy a referendum kampányának hajrájában a felfüggesztett és az ideiglenes államfő felváltva adta a kilincset annak a sajtóbrigantinak a szennycsatornájánál, aki – Románia következő elnökének kikiáltva magát – éjt nappallá téve köpködi „leendő elődeit”. És akkor csodálkozik még valaki, hogy a Kárpátokon innen egyre kevesebben vevők az ilyen mutatványra?