Balogh Levente
2018. november 02., 18:302018. november 02., 18:34
2018. november 02., 18:302018. november 02., 18:34
Egy korszak végének a kezdete – valószínűleg így vonul majd be a történelembe Angela Merkel német kancellár bejelentése, amelyben közölte: decemberben már nem indul újra az általa 2000 óta vezetett Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségéért, és a 2021-ben esedékes választásokon már semmilyen politikai tisztségért nem száll harcba.
Merkel ezzel gyakorlatilag elismerte a bukását, ám úgy értékeli: a kancellári tisztség megőrzésével még megmenthet valamit az imázsából. Másrészt megpróbálhatja megtalálni, illetve „kinevelni” azt, akinek átadhatja a stafétabotot. Kérdéses ugyanakkor, hogy lesz-e rá elég ideje, mivel a bukás beismerése nyomán már hamarabb a kormányrúd átadására kényszeríthetik.
Az valószínű, hogy 2005 óta tartó kancellári mandátumának a 2015 óta tartó szakasza marad meg a legélesebben mindenki emlékezetében. Ez az időszak volt az, amelyben a migrációs válsággal szembesülve megméretett és könnyűnek találtatott. Olcsó népszerűség-hajhászás, a divatos, a józan gondolkodást gúzsba kötő politikai korrektségnek, illetve az azt markánsan képviselő szociáldemokrata koalíciós partnernek való megfelelési kényszer és a helyzet súlyosságának félreismerése arra ösztönözte, hogy a migránsáradat kezelését abban lássa kivitelezhetőnek, ha gyakorlatilag valamennyi, az életkörülményeivel elégedetlen közel-keletinek meghívót küld.
Emlékezetes marad a kijelentése, miszerint Németország minden szíriai migránst befogad, másrészt hogy a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja.
Motivációi között – a nyugatiasnak mondható közegből érkező török bevándorlók bizonyos mértékig sikeres integrációja nyomán – az is szerepet játszhatott, hogy a képzettebb bevándorlók befogadásával képzelte megoldhatónak a demográfiai válság nyomán fellépő munkaerőhiányt.
A folytatás már ismert: az európaitól gyökeresen eltérő kulturális és vallási közegből érkező, a nyugati, pláne a protestáns munkamorált hírből sem ismerő tömegek elhelyezése, integrálása gyakorlatilag kivitelezhetetlennek bizonyult. Ez, valamint az iszlamisták által elkövetett merényletek aztán látványosan megrendítették a saját jobboldali pártszövetségének, illetve a koalíciós partner szociáldemokratáknak a népszerűségét. A választók megüzenték: nem kérnek a Wir schaffen das! kincstári optimizmusban fogant semmitmondásából, ehelyett világos jövőképet és biztonságot akarnak.
Merkel fokozatosnak tervezett visszavonulása természetesen az Európai Unió jövőjére is kihat, hiszen az EU motorja jelenleg is Németország. A fröccsöntött, áramvonalas, igazi jövőkép kidolgozására mérsékelten alkalmas politikus mintapéldányával, Emmanuel Macron francia elnökkel közösen egyre inkább egy Európai Egyesült Államok felé próbálták az EU-t tolni, ami az utópiák gyógyíthatatlan rajongói számára bizonyára jól hangzik, ám a kellő ellensúly hiányában valójában annyit jelentene, hogy a német–francia tandem nyomasztó hegemóniájával rátelepedne a többi tagállamra, és a mélyebb integráció, valamint az európai értékek homályos jelszavai mögé bújva saját kénye-kedve szerint irányítaná az uniót. Az ellenzők kizárása a „belső klubból”, a kétsebességes Unió sem kívánatos alternatíva.
A szorosabb, katonai és gazdasági együttműködés persze üdvös lenne, ám a politikai unió súlytalanná tenné a kisebb tagállamokat, többek között ezért is lépnek fel ellene a visegrádi négyek. És ezért öngyilkos taktika a román államfő kritikátlan elkötelezettsége a projekt mellett. (Ami persze lehet, hogy a hagyományokhoz híven csupán olcsó trükk ahhoz, hogy a törleszkedéssel jó pontokat és elnézőbb magatartást csikarjon ki Bukarest számára).
A helyzet egyelőre képlékeny. Merkel ugyan még hatalmon van, de befolyása mind bel-, mind külföldön várhatóan egyre olvad majd. A kérdés az, hogy leendő, reményei szerint általa kinevelendő utódja mennyiben fog majd az általa kitaposott úton haladni, és pártja mennyire ragaszkodik Merkel irányvonalához.
Érdemes arra felkészülni, hogy a merkeli politika Merkel nélkül is tovább él majd.
Balogh Levente
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Makkay József
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Balogh Levente
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Balogh Levente
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Balogh Levente
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Makkay József
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
Balogh Levente
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
szóljon hozzá!