2010. április 20., 09:382010. április 20., 09:38
De mégis örültem, mert azt hittem, ily módon megtalálják helyüket az örökös zsörtölődők, békétlenkedők, meg egyébként is, miért ne lehetne az erdélyi magyarságnak is legalább két pártja, ha többségi román nemzetnek annyi lehet, hogy nem is győzik számon tartani. Szóval örültem, egészen addig, míg a tavalyi kongresszuson tragikomédiába nem fulladt az alternatíva tisztújítása. „Bűzlik itt valami” – morfondíroztam magamban, aztán erős dezsavű érzés kerített hatalmába az idei „kongresszus-újrajátszáson”, amely megtévesztésig hasonlított a hajdani átkosbeli pártkongresszusokhoz, amikor négyévente kötelező módon újraválasztották a Kárpátok Géniuszát...
Azt hiszem, azt is már többször említettem, hogy szeretem tiszteletben tartani a dolgok természetes rendjét, sőt azt is szeretem, ha mások is tiszteletben tartják azt. Például mindig is zavart még az átkosban, hogy a székely himnuszt csak azután kezdte énekelni az ünneplő – vagy éppen bulizó társaság – miután már annyira felöntött a garatra, hogy legkevésbé sem érdekelt senkit, van vagy nincs köztünk szolgálatos besúgó. De most is, amikor már szabadon énekelhetjük/hallgathatjuk bárhol és bármikor mind a magyar, mind a székely himnuszt, zavar, ha közben valaki mocorog, vakarózik, nem viselkedik tiszteletteljesen.
És nemcsak a himnuszok elhangzásakor, hanem ha a Szózat megzenésített változata hangzik el, akkor is, mert többedmagammal hiszem és vallom, hogy Vörösmarty az ódájában olyan örök érvényű, mindenkori magyarságot érintő tételeket fogalmazott meg, amelynek kijár a tisztelet még akkor is, ha dallamkíséretben hangzik el. Ezért lepett meg fölöttébb, hogy ama bizonyos „kongresszus-újrajátszáson”, miközben a párttagok szavaztak az egyetlen jelöltre és a szavazatszámláló bizottság összesítette a leadott szavazatokat, amolyan háttérzenének éppen a Szózat megzenésített változatának dallamát lehetett hallani. Megvallom azt is, nem én ismertem rá, hanem az egyik kolléganőm hívta fel rá a figyelmet méltatlankodván: „ez mégiscsak a Szózat”. Mire nekem nem volt mit mondanom, csak nagyanyám kedvenc mondását idézhettem: Szépen nézünk ki az üveges ablakon...
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.