JEGYZET – Mondhat bárki bármit, a gyorsan és könnyen elérhető közösségi fórum sokkal jobb, mint amennyire nem jó.
2017. február 21., 23:542017. február 21., 23:54
Igaz, engem a frász környékez, amikor röpke tíz perc alatt már a tizedik macskát, a nem tudom, hányadik zsebkutyát, illetve a csésze kávét látom, de valószínűleg én vagyok túlzottan antiszociális, ez viszont az én problémám: hamar megoldottam, a közösségi fórumot elneveztem frászbuknak, és így is használom. Ámbár hiába hőzöngök, azért csak furkálja az oldalamat, hogy nem ártana egy egyetemes frászbukozási etikettkézikönyvet közvitára bocsátani, mert aránylag gyorsan kikristályosodna a rengeteg féle-fajta véleményezésből, hogy alapfokon mi is az, ami elmegy, és mi az, ami nem.
Most megint szubjektív leszek az elsőre beugró példával, de lelkem rajta: nagyon örülök a szebbnél szebb verseknek, festményeknek, művészfotóknak, de semmi értelme az újabban egyre divatosabb Seneca-„idézeteknek”, melyekre elég csak rápillantani, hogy kiderüljön: előző napi kollektív sörözéskor kigyöngyözött blődli, még köszönő viszonyban sincs az ókori író, szónok és nem utolsósorban császárnevelő gondolatvilágával. Meg is állnék ennél a példánál, hiszen szerencsére nem vagyunk egyformák, mindenkinek vannak kedvelt és hátborzongató posztjai, amiért viszont belekaptam a frászbukozás témakörébe, az gondolom, nagyon kevés embert kivéve mindenki más számára csúcsbunkóságnak minősül: ismert emberek halálhírérének keltéséről van szó.
Nem föltétlenül szükséges akadémiai magasságokban szálló műveltség és tudásanyag, elég a genetikailag kódolt jóérzés a más baján való poénkodás elkerüléséhez. Valami olyan lelki kegyetlenkedési hajlamra vall feltenni X vagy Y sajnálatos elhunytát, majd pedig lesni, hányan döbbennek meg, sajnálkoznak, nyilvánítanak részvétet, és jót nevetni rajtuk, ami a legrosszabb minőségű, útszéli horrormeséket is túlszárnyalja. Az ilyeneknek talán az volna a legfájóbb büntetés, ha valaki az ő halálukat posztolná.
Lehet, hogy túl naivnak tűnök, de szerintem ha hirtelen azzal szembesülne, hogy ő valójában már nem is él, valószínűleg újból nem követne el ilyen „jó viccet”! Arról pedig nem is akarok beszélni, ha valakinek esetleg épp a fiktív halálhíre olvastán áll meg a szíve, vagy önti el vér az agyát. A „viccelődő” vajon feladná-e magát, vállalva a szándékos emberölés minden következményét?! Vagy akkor is tudna kuncogva lapítani?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!