2012. február 10., 10:222012. február 10., 10:22
Mindez hol máshol történhetett volna, mint Nagy-Britanniában, ahol az egyik helyi mobilszolgáltató és a YouGov nevű cég felmérést végeztetett, hogy kiderítse, mit szólnak a munkavállalók ahhoz, hogy munkaadóik időről időre csapatépítő tréningnek nevezett tortúrákra cipelik őket, ahol többek között sziklamászás, vadvízi evezés és szembekötősdi révén kívánják elérni, hogy jobban összeforrjon a munkahelyi közösség. A tanulmányból viszont kiderül, hogy az ilyen eseményeken részt vevő alkalmazottak jelentős többsége gyűlöli a tréningeket, így a szándékolttal éppen ellentétes eredményt értek el. Viszont az egyszerű, vállalati evészetek-ivászatok mindenkinél pozitív osztályzatot kaptak.
Nem azért, de látatlanban mondom, hogy én az egész felmérésre fordított összeg huszadrészéért is hajlandó lettem volna mindezt elmondani. A műfajnak – ami jórészt Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban elterjedt, de ma már nemcsak – már eleve az a leggyengébb pontja, hogy az embert kényszeríteni akarják, hogy jól érezze magát, és mindez a szabadidejében történik, amikor inkább a családjával vagy a barátaival kirándulna, vagy elmenne egy szórakozóhelyre, esetleg olvasna. Nem tudom, az olvasó hogy van vele, én már gimnazistakoromban sem kedveltem azokat a diáktársaimat, akik a kirándulásokon vagy akár csak az egyszerű házibulikon mindenáron szervezni akartak valami csoportépítő közös programot, ezért nem hagyták az embert nyugodtan szórakozni. Ehelyett néha irritálóan agresszív módon ragaszkodtak ahhoz, hogy activityzzünk, vagy játsszuk az „Elalszik a város” című detektívjátékot. Én viszont valahogy úgy éreztem, hogy a kötetlen szórakozás éppen attól lesz kötetlen, ha nem akarunk mindenáron programokat szervezni közben.
Nota bene a most közzé tett brit felmérés pozitív elmozdulás jele lehet, a megrendelő multicég illetékeseiben ugyanis gyanút kelthetett, hogy a kalandtúrákra fordított tengernyi pénz ellenére sem jobb a munkahelyi légkör és a csapatmunka. Mivel pedig válság is van, jobb nem fölösleges dolgokra herdálni a pénzt. Hogy közgazdasági kifejezéssel éljünk: végre észrevették, hogy a kínálat nem találkozott a kereslettel. És így, a kötelező csapatépítések nélkül végre valóban adott a lehetőség arra, hogy jó csapatok alakuljanak ki.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.