2011. június 23., 09:332011. június 23., 09:33
Jó csajos pletykálkodás kerekedik abból a történetből, hogy a dédnagymamát 13 évesen adták férjhez egy nagygazdához, és elvárták tőle, hogy vacsorát főzzön a kapásoknak. Ám, amikor a megfáradt napszámosok a ház urával hazatértek, az ebédlőasztal alá bújva találták a fiatalasszonyt, amint önfeledten babázott. A másik nagymama pedig az állandó női hiúságot példázza, hiszen a világháború kitörésének hírére azonnal szólt a cselédnek, hozza a jéghideg vizet, hogy beáztassa a lábát, mert a mindig egy számmal kisebb cipőt másként nem tudta felhúzni, márpedig menekülni mezítláb nem lehetett.
Azon viszont nagyokat kacagunk, hogy a libák minden szombaton hajnalban felültek a szekérre, mert megtanulták, hogy akkor indulnak a vásárba. A nagymama ugyanis olyan sokat kért a ludakért, hogy soha senki nem vett meg egyet sem, így a hatalmas tömött madarak minden szombaton bekirándultak a vásárba, majd este hazadöcögtek a szekéren. Hüledezni lehet, hogy az akkor pár hónapos nagymamát az akkor fiatal és bohó nagynéni kipottyantotta a pólyából, és csak akkor vette észre, hogy nincs meg az apróka kislány, amikor hazaért. A járőrőző katonák találtak rá a nagy hóban sivalkodó csöppségre, és a kaszárnyában melengették, amíg a rémült pesztonka megérkezett. A dédmama pedig nagy mozgalmi harcos volt, kiültek a dombra, és sárgöröngyökkel dobálták a sztrájktörőket. Hogy mi a sztrájktörő? Na várj csak... És azt mondtam már, amikor nagyapám hazaszökött a fogságból, és akkora volt a haja meg a szakálla, hogy a saját édesanyja nem ismerte meg, utána pedig hetekig rejtegették a padláson? Hát azért, nehogy elvigyék fogságba. És azt, hogy az üknagynéni szekérre ült, és Doberdóig ment, hogy férjét felkutassa? Doberdó Olaszországban van, és nagy csaták voltak ott nagyon régen. És megtalálta? Nem, nyoma veszett, mint sok más ezer katonának. Ezen az újramesélt történeten leginkább a nagymama lepődik meg, és óvatosan helyesbít: nem szekérrel, vonattal, nem Doberdóba, hanem Mărăşeşti-be. Az én változatom mindenképpen szimpatikusabb, romantikusabb, remélem Zsófi azt jegyzi meg, és meséli tovább. Mert így születnek a családi legendák.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!