2008. december 24., 14:232008. december 24., 14:23
Az utcákon senki nem járt, csak a házról házra járó örömhírt vivő gyerekek, akik tele torokból énekelték a Mennyből az angyalt. Akkoriban izgalommal vegyes kíváncsisággal vártuk: mit hoz az angyalka, mi kerül a karácsonyfa alá, mire hazatérünk a kántálásból. Eszünkbe sem jutott levelet írni a Jézuskának vagy az angyalkának, hiszen mindanynyian tudtuk, ők jobban tudják, mire van szüksége egy gyereknek, és hittünk abban, hogy olyan ajándékot kapunk, ami hasznunkra válik. Örültünk a karácsonyfa tövében talált puha kesztyűnek, meleg sálnak és sapkának, s ha netán még aprócska játék is került ezek mellé, a hetedik mennyországban éreztük magunkat. De hol vannak ma már azok a régi karácsonyok?! Tél tábornok díszhadosztályát globális felmelegedés tizedeli évről évre, Zimankó mester palettájáról is eltűnt az ezüstös fehér szín, és erejéből alig futja évente egy-két alkalommal néhány vérszegény jégvirágra. A házról házra járó kántáló gyerekek száma is megcsappant, mert ma már „nem trendi” bekopogni a szomszéd ajtaján és tiszta szívből énekelni: „Örüljetek, örvendjetek, a Kisjézus megszületett!” Helyettük követelőző, leveleket irkáló gyerekekkel találkozhatunk ma, akiknek éppen olyan méregdrága Barbie-ház kell, mint amilyet a tévéreklámban láttak, vagy éppen olyan Thomas vonat kell, mint a rajzfilmbeli. De az igények lajstroma igen hosszú, folytathatnánk a sort a buta számítógépes játékokkal, illetve a kifizethetetlen mittudoménmikkel. Ráadásul a kapott ajándéknak sem örülnek, hanem elégedetlenül veszik számba szentestén, a szeretet ünnepén, miket felejtett ki a Jézuska vagy az angyalka a hosszas felsorolásból. És a családi fészkekbe a szeretet, a türelem, békesség, a megértés helyett belopódzik az elégedetlenség, a telhetetlenség.
Hej, ha még egyszer gyermek lehetnék! Írnék én is egy levelet a Jézuskának. Csak egyetlen egy dolgot kérnék: kicsivel több szeretetet a szívekbe…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok