Pataky István

2020. december 23., 09:20

Cîţutól Novákig

Biztos jól mutat egy szakmai önéletrajzban a miniszterelnöki tapasztalat, de ha felidézzük az utóbbi öt év román kormányfőinek névsorát, rövidebb, hosszabb vergődéseiket, nem a bukaresti kabinet vezetése tűnik a legkívánatosabb állásnak.

A gyorsan megvezetett, majd átvert Sorin Grindeanu, a kocsmai viselkedést életformaként művelő Mihai Tudose, a nőegyletből kirángatott Viorica Dăncilă feledhető mutatványai után most itt van Florin Cîţu. Hatalma nincs, ereje nem is volt, viszont annyira jellegtelen, hogy egy leépítésekre kényszerülő cégben csak azért tarthatná meg az állását, mert megfeledkeznének róla.

Van-e megfelelőbb ember Cîţunál egy olyan koalíció által alakított kabinet élére, amelynek mindhárom pártja (plusz Klaus Iohannis államfő) egy-egy önálló kis klikkel igyekszik saját érdekeinek érvényesítésére a kormányban? Cîţu a párt utasítására tavasszal is készen állt a báb szerepére, akkor szemmel látható megkönnyebbüléssel fogadta a terv meghiúsulását. Ezúttal oda kell tennie magát, egyesek négyéves jövőt is jósolnak kormányának. Nem lehet most kellemes Cîţunak lenni.

Az esélyt mindegyik kabinet, így ez is megérdemli. Bízzunk benne, hogy a nemzeti liberálisok és a Romániát megmenteni akarók legalább egy ideig visszafogják magukat, s nem a másik ellehetetlenítésére fognak játszani. Mert a mostani négyéves parlamenti ciklus egyik nagy kérdése, hogy a PNL vagy az USR nyeri meg a jobbközépnek nevezett, leginkább a szociáldemokraták utálata által motivált szavazótábor meghatározó részét. Ezzel a céllal fognak tevékenykedni e két párt miniszterei, miközben atombiztos hátterük a sajátjaik részéről sem lesz, mindkét formációban dúlnak ugyanis a belharcok.

A PNL-ben sokan buktatnák Ludovic Orbant a pártelnöki posztból, amiért számos értékes minisztériumot engedett át az USR-nek és az RMDSZ-nek. Jól informáltak szerint Orban már Iohannisnál is kegyvesztett lett, az államfő ugyanakkor megtartotta erős pozícióit a kormányban: a külügyi, valamint a védelmi tárcát továbbra is a Cotroceni-palota lakójához lojális miniszterek irányítják. Az USR-ben Dan Barna pártelnöknek egyre több a bírálója, ráadásul ott lóg a nyakán a PLUS nevű fantompártot kitaláló Dacian Cioloș.

Első ránézésre az RMDSZ a koalíció nagy győztese. Nem véletlenül kaptak sajtóhírek szerint dührohamot, s terveztek Orban-ellenes puccsot a PNL erdélyi szervezeteinek vezetői, miután az USR tárcahalmozása után az RMDSZ-nek is a torta habos részéből jutott szelet a polgármesteri hivataloknak szánt pénz elosztásáért felelő fejlesztési minisztériummal. Az RMDSZ-es irányítás alá kerülő környezetvédelmi tárca az uniós folyamatok függvényében értékes lehet, de az úgynevezett európai zöld megállapodás végrehajtására szánt pénzek lehívása, a megfelelő projektek előkészítése inkább munka-, mint pénzszagot áraszt. Közben az RMDSZ vezetésében nyilván tisztában vannak azzal, hogy a rendkívül jó hatalmi pozíciók a szerencsésen alakuló politikai erőviszonyoknak köszönhetőek elsősorban, s nem valamiféle kiemelkedő választói támogatásnak. Ahogy általában a szavazói részvétel esetében sincs lényegi különbség románok és magyarok között, úgy a politikát meghatározók iránti bizalomvesztés egyértelmű jelei is egységesek.

Ebben a lelakott politikusi környezetben bármilyen kis lépés a jó irányba a kellemes meglepetés erejével hat szavazóra, újságíróra egyaránt. Ilyen Novák Károly Eduárd jelölése a sport- és ifjúsági minisztérium élére. Ennek a koalíciónak eddig messze ez a legbiztatóbb döntése.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
1 HOZZÁSZÓLÁS
Makkay József 2020. december 21., hétfő

Szegények és gazdagok

Gazdasági szempontból kétféle Románia létezik: néhány nagyváros körül prosperáló és viszonylag jól élő régió, és a mélyszegénységben vergődő kisvárosok és falvak tömkelege, ami az ország túlnyomó többségét teszi ki. Általános tapasztalat, hogy válságok idején &

Balogh Levente 2020. december 18., péntek

Orban kapitány megmentése

A közismert hagyomány szerint a süllyedő hajót utoljára a kapitány hagyja el. Ezt azonban Romániában sikerült megfordítani: a választások után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi, amúgy hamarosan lejáró mandátumú kormányának hánykolódó hajóját először hagyta el a kapitány, azaz Ludovic Orban, amikor&

Pataky István 2020. december 17., csütörtök

Bénázó PNL, szagot fogó USR

Nem tudom, befejezték-e már a mindent elárasztó digitalizációról szóló kormányzati programfejezetet az összebútorozásra készülő három párt képviselői, de a koalíciós egyeztetés akkorát döccent kedden, hogy Florin Cîţu pénzügyminiszter, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) állandósult „majdnem kormány

Kiss Judit 2020. december 16., szerda

Vágyakozni az után, ami a miénk

Karácsony közeledtével szokás hangoztatni, hogy ez az ünnep lényegét tekintve nem a díszes, csillogó külsőségek „fesztiválja”, és nem a nyakló nélküli bevásárlásokra, a felszínes formaságokra kellene helyezni a hangsúlyt, hanem valami másra.

Rostás Szabolcs 2020. december 14., hétfő

Kiegyezésre kényszerítve

Nem tudni, mire alapozta derűlátását a román liberálisok egyik vezető politikusa, amikor közösségi oldalán posztolt bejegyzésében azt merte jósolni, hogy a 2021-es évet „a politikai nyugalom, a reformok, a párbeszéd” jellemzi majd Romániában. 

Balogh Levente 2020. december 11., péntek

Szélsőjobb a parlamentben

A román parlamentben nincs szélsőjobbos párt – döngették a mellüket az elmúlt években gyakran a román politikusok. Pedig igény az lenne rá – tehettük hozzá mindannyiszor.

Pataky István 2020. december 10., csütörtök

Új román aranykor

Az emberek, a „választópolgárok” elégedetlenek, idegesek, türelmetlenek, dühösek. Tökéletesen érthető ez, hiszen lassan egy éve bizonytalanságban élnek. Egyre elkeserítőbb a jelen, s csak sejtelmeik vannak a közeljövő alakulásával kapcsolatban. 

Kiss Judit 2020. december 09., szerda

Aki visszaélhet, és aki élhet

Kétséges, hogy az épp „műsoron levő” kormányváltásnak köszönhetően javul-e kézzelfoghatóan valami a hazai egészségügy háza táján.

Makkay József 2020. december 09., szerda

Amikor leszavazták a határon túli magyarokat

„Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a Magyar igazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatá

Rostás Szabolcs 2020. december 07., hétfő

Választói csömör – és ami következik

Politikai, gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt nehéz időszakot tudhat maga mögött Románia a koronavírus-járvány kirobbanása óta eltelt közel tíz hónap, valamint az egymást követő két választás után. A baj csak az, hogy az előttünk álló hónapok, évek sem ígérkeznek könnyebbnek, a vasárnap&

Vélemény
Makkay József: Szegények és gazdagok

Gazdasági szempontból kétféle Románia létezik: néhány nagyváros körül prosperáló ...

Balogh Levente: Orban kapitány megmentése

A közismert hagyomány szerint a süllyedő hajót utoljára a kapitány hagyja el. Ezt azonban Romániában ...

Pataky István: Bénázó PNL, szagot fogó USR

Nem tudom, befejezték-e már a mindent elárasztó digitalizációról szóló kormányzati ...

Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport