2012. július 13., 07:422012. július 13., 07:42
A jeles ifjú tizennyolc esztendejének minden bölcsességét megcsillogtatva közölte: politikusnak készül, mivel az országot meg kell szabadítani a tolvajoktól, a magyarokat pedig ki kell rúgni a parlamentből.
Sokszor elhangzott már, hogy az idei érettségi eredménye hű képet ad a romániai oktatási rendszerről. Ezzel magam is teljesen egyetértek, de nemcsak abban a tekintetben, hogy a katasztrofális bukási arány a közoktatás katasztrofális állapotának hűséges tükre. Hanem a konstancai aranyifjú kapcsán is: színjeles bizonyítványával együtt egy olyan oktatási rendszer terméke ő, amely történelem címén olyan mitológiát tanít, amelynek olvastán az ógörög mítoszgyártók is elsírták volna magukat az irigységtől, és istenekről és hősökről szóló költemények alkotása helyett inkább elmentek volna bodros gyapjú bárányokat legeltetni az olajfák tarkította attikai lankák között. Ezen történelemszemlélet alapja, hogy a románok az őshonos dákok és a hódító rómaiak frigyéből származnak, és mindvégig jelenlegi szállásterületükön éltek – Erdélyt is beleértve.
A magyarokról így nagyjából olyan kép alakul ki, hogy csakis barbár hódítók lehetnek, akik még a besamelmártást is nyereg alatt puhítják, legkedvesebb hobbijuk pedig a mai napig is a szegény románok elnyomása és/vagy román vér ivása. (E célból pedig a magyar képviselők kedvéért még a bukaresti parlament büféjében is külön csapolórendszert telepítettek, hogy otthonuktól távol is hódolhassanak a románvér-ivás szenvedélyének).
Azért egyszer ki kellene próbálni, mennyivel lenne jobb Romániának, ha egy hónapig egyetlen magyar sem menne be dolgozni, sem a parlamentbe, sem máshova, és nem fizetne adót és más illetékeket sem. Ha Bukarestben és Konstancán ettől valóban egy csapásra megszűnik minden nyomor, és a politikusok is kevésbé lesznek aljasak, akkor én leszek az első, aki azt javaslom: a tizennyolc éves géniuszt kiáltsák ki Románia istenkirályává. Nekünk meg fizessenek egy, csak oda szóló jegyet Sydneybe.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.