2011. július 18., 09:212011. július 18., 09:21
Azt hiszem, máris többen sejtik, miről beszélek: igen, igen, az EU-ról. Brüsszelről. És még mielőtt rám sütné valaki az euroszkepszis vádját, kijelentem: szó sincs ilyesmiről. Túlságosan sokat éltem Európa peremén, a legmerészebb álmaimban is távol a nyugati civilizációtól, hogysem most elkezdjem a vádaskodást. Brüsszellel még ennyire sincs bajom: a Grande Place-ra érve transzcendens hazaérkezést éltem át – de mindez legyen az én bajom, nem erről akarok szólni. Épp ellenkezőleg, arról, ahogy – a költőt idézve – állami elöljáróink ajkán folytonosan ott csörömpöl a szó: Brüsszel.
És szinte kivétel nélkül vádaskodva, felelősséget áthárítva, magyarán rákenve minden gyalázatot. Saját balfácánságukat, hozzá nem értésüket, pénzeltérítéseiket, a sok magyarázkodást, ígérgetést, hazudozást. S hogy végső soron mi közöm nekem mindehhez?! Miért fáj ez nekem?! Miért igyekszem Brüsszel fogadatlan prókátorává lenni?! Mert nem szeretem, ha idiótának néznek: igenis közöm van mindahhoz, amit mondanak. És köze van mindenkinek, mert nekünk mondják, mert a mi torkunkon nyomnak le bármit – közben Brüsszelt emlegetve –, és mert rajtunk nevetnek aztán jó nagyot, hogy na, ez is sikerült. Így lett Brüsszel, az ódon kőcsipkék és az ultramodern Atomium városa kontárok száján bűnbakká.
Ha kutató hajlamú lélekbúvár volnék, talán beleásnám magam annak kiderítésébe, hogy miért épp a belga főváros, miért nem Luxemburg, avagy Strasbourg vált mumussá. (Mellesleg Luxemburgot még könnyebb is kiejteni, sokszor meglep, ahogy olyanok, akiktől nem is várná az ember, szépen kiemelik Bruxelles franciás írásmódjában az x-et, és természetesen az ü-t sem ejtik, jó esetben valami ju-t mondanak.) De a lélek útjai kifürkészhetetlenek, különösen olyan esetben, ha a természet az agyból kifelejtett tekervényeket a lélek kacskaringós ösvényeivel pótolta. Próbálok hát belenyugodni abba, hogy egyik kedvenc városomat nap mint nap Bűnbak Bizottságként emlegetik. Próbálom nem meghallani. Csak ne érezném én is, mint majdnem mindannyian, a saját bőrünkön ezt az óriási hazugságot.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!