2011. július 18., 09:212011. július 18., 09:21
Azt hiszem, máris többen sejtik, miről beszélek: igen, igen, az EU-ról. Brüsszelről. És még mielőtt rám sütné valaki az euroszkepszis vádját, kijelentem: szó sincs ilyesmiről. Túlságosan sokat éltem Európa peremén, a legmerészebb álmaimban is távol a nyugati civilizációtól, hogysem most elkezdjem a vádaskodást. Brüsszellel még ennyire sincs bajom: a Grande Place-ra érve transzcendens hazaérkezést éltem át – de mindez legyen az én bajom, nem erről akarok szólni. Épp ellenkezőleg, arról, ahogy – a költőt idézve – állami elöljáróink ajkán folytonosan ott csörömpöl a szó: Brüsszel.
És szinte kivétel nélkül vádaskodva, felelősséget áthárítva, magyarán rákenve minden gyalázatot. Saját balfácánságukat, hozzá nem értésüket, pénzeltérítéseiket, a sok magyarázkodást, ígérgetést, hazudozást. S hogy végső soron mi közöm nekem mindehhez?! Miért fáj ez nekem?! Miért igyekszem Brüsszel fogadatlan prókátorává lenni?! Mert nem szeretem, ha idiótának néznek: igenis közöm van mindahhoz, amit mondanak. És köze van mindenkinek, mert nekünk mondják, mert a mi torkunkon nyomnak le bármit – közben Brüsszelt emlegetve –, és mert rajtunk nevetnek aztán jó nagyot, hogy na, ez is sikerült. Így lett Brüsszel, az ódon kőcsipkék és az ultramodern Atomium városa kontárok száján bűnbakká.
Ha kutató hajlamú lélekbúvár volnék, talán beleásnám magam annak kiderítésébe, hogy miért épp a belga főváros, miért nem Luxemburg, avagy Strasbourg vált mumussá. (Mellesleg Luxemburgot még könnyebb is kiejteni, sokszor meglep, ahogy olyanok, akiktől nem is várná az ember, szépen kiemelik Bruxelles franciás írásmódjában az x-et, és természetesen az ü-t sem ejtik, jó esetben valami ju-t mondanak.) De a lélek útjai kifürkészhetetlenek, különösen olyan esetben, ha a természet az agyból kifelejtett tekervényeket a lélek kacskaringós ösvényeivel pótolta. Próbálok hát belenyugodni abba, hogy egyik kedvenc városomat nap mint nap Bűnbak Bizottságként emlegetik. Próbálom nem meghallani. Csak ne érezném én is, mint majdnem mindannyian, a saját bőrünkön ezt az óriási hazugságot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!