2011. október 04., 08:362011. október 04., 08:36
A hatalom politikusai gondolhatják, úgy kell tenniük, mintha mi sem történt volna, a Nokia távozik, a Bosch és az IBM érkezik. Próbálják úgy feltüntetni, hogy ez az élet rendje, ilyen a mai gazdaság dinamikája. Pedig hát sejthető, ez nem egészen így van. A leggazdagabbak sem szokták úgy tervezni, hogy három év után felszedik a sátorfát egy olyan helyen, ahová 60 millió eurót fektettek be. A váratlan távozás igenis azt üzeni a világ befektetőinek, hogy a Nokiának nem jöttek be a számításai Romániában. A lehetséges okok között pedig a gazdasági válság hatásán kívül a kedvezőtlen romániai gazdasági környezet is ott fog szerepelni a befektetők tudatában. A multinacionális világ egy ikonjának a távozása óvatosságra inti a többi multit is, akik esetleg romániai beruházást fontolgatnak.
A Nokia története azonban alkalmat ad arra is, hogy az egész multinacionális világhoz való viszonyulásunkat átgondoljuk. Észre kell venni, hogy mennyire kiszolgáltatott volt az ország olyan döntéseknek, amelyet a multinacionális társaság több ezer kilométerre fekvő központjában hoztak meg. És itt nemcsak a tömeges elbocsátásokra kell gondolni, hanem arra is, hogy a telefongyártó multi adta az ország exportjának nyolc százalékát. Távozásával elbillen a külkereskedelmi mérleg. Újra el kell végezni a jövő évi költségvetésre, a román valuta értékére vonatkozó valamennyi számítást. Románia gazdasága egészét megrázza egy olyan döntés, amelybe az ország vezetőinek nem volt beleszólása.
A gazdasági válságot – úgy mondják – az amerikai pénzintézetek fedezet nélkül kiadott hitelei idézték elő. Úgy tűnik, mintha a multik befektetéseire épülő fejlődés is fedezet nélküli vagy gyenge fedezetű lenne. Az efféle fejlődés ideig-óráig hasznot hozhat az országnak, de a rendszer ingatag, bármikor összeomolhat. Meglehet, hosszú távon megnyugtatóbb lenne, ha a romániai prefektusok, miniszterek az újabb multik vonzása helyett a hazai cégek megerősítését, azok nemzetközi térhódításának a segítését ígérnék.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.