2009. március 25., 10:412009. március 25., 10:41
Pedig az eltelt másfél év alatt immár tapasztalat is gyűlt az európai parlamenti tevékenységről; sokkal több, mint akkor, amikor a román parlamentből átirányított képviselők szédelegtek a brüsszeli folyosókon.
Az már biztosra látszik: elhibázott volt a másfél évvel ezelőtt fennen hangoztatott RMDSZ-es nézet, hogy az Unió gazdasági jellegéből fakadóan gazdasági szakembert kell küldeni az EP-be. Az erdélyi magyar választóknak ugyanis aligha származott hasznuk abból, hogy a gazdasági ügyekben jártas politikus is képviselte őket.
Talán azt kellett volna tudatosítani a jelöltek kiválasztásánál, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket sem a szociáldemokrata, sem a liberális, sem a demokrata-liberális romániai képviselők nem fognak megjeleníteni. Ezek pedig – ha tetszik, ha nem, ha van ebben illetékessége az EU-nak, ha nincs – mégiscsak magyar közösségi, kisebbségi ügyek. Az erdélyi magyarság képviselőinek Brüszszelben is az a feladatuk, hogy az autonómiatörekvésekhez próbáljanak támogatást, szimpátiát szerezni, hiszen ettől függ a legnagyobb mértékben a közösség jövője.
A feladat nehézsége abból fakad, hogy csak a közösségi törekvések hangoztatásával nem lehet rokonszenvet elérni. A kisebbségi ügyeket a tagállamok hatáskörében hagyta ugyanis az Unió. Ahhoz, hogy egy EP-képviselő e területeken is eredményes lehessen, egyébhez is kell értenie. Más területeken kell gyűjtenie a politikai tőkét, hogy azt vissza tudja forgatni a közösség szolgálatába.
E szemszögből nézve a gazdasági szaktudás mit sem ér, ha hiányzik mögüle a kisebbségi elkötelezettség. Az csak olyan, mint a smirglipapíron a papír: csak hordozója, kötőanyaga annak, ami ténylegesen lényeges. Ez pedig még a magyar EP-képviselők mindegyikében sem tudatosult. A szaktudás, az elismertség, a kivívott tekintély csak akkor nyer értelmet, ha a közösségi célokat mozdítja elő.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.