2012. december 05., 09:382012. december 05., 09:38
Nemrég cikkeztünk például arról, hogy a halmi román–ukrán vám vezetői posztját hat hónapra 300 ezer euróért vásárolták meg, melyet a „vevő” a csempészek által fizetett „jattokból” kívánt visszaszerezni kamatostól. A Nagy Lebuktatás azonban a jelek szerint nem lendített túl nagyot a dohányáru-kereskedelem fehérítésén, mivel azóta sem tudok keresztülmenni úgy a közeli piacon, hogy legalább hárman ne állnák utamat a fülembe ordítva, hogy „cigi”.
A kizárólag maghéjköpködős aláfestéssel kínált dohányáru pedig nyilván nem zárjegyes, megadózott termék. Mindamellett, hogy az úgynevezett gazdaságfehérítési igyekezeteknek jóval több sikerrel – azaz jóval nagyobb összegű állami bevétellel – kecsegtető célt is lehetne szabni, a most adóztatásra javasolt jövedelem eleve kérdéses. A borravaló lényege ugyanis éppen az, hogy nem kötelező – csakis olyan pincérnek adjuk, akivel meg vagyunk elégedve. Lényegében egy jutalom, melynek mértékével – vagy mellőzésével – kifejezzük véleményünket.
Megtörtént például az is, hogy türelmet és jámborságot magunkra erőltetve kivártuk, amíg a felszolgáló az utolsó baniig leszámolta a visszajárót miután az illető sem azt nem volt hajlandó magyarul megérteni, hogy „hat”, sem azt, hogy „sör”. Továbbá az önkényesen megállapított, 10 százaléknyi plusz szerintem egyáltalán nem felel meg az átlagos kocsmalátogató jattadási szokásainak. Van az ismerőseim között ugyan olyan is, aki rendszeresen ad borravalót, és az kiteszi a számla összegének tíz százalékát vagy annál többet, de olyanokat is ismerek szép számmal, akik soha nem hagynak egyetlen fityinget sem pluszban a pincérnek.
Ők úgy gondolják, a felszolgálás ellenértéke is benne foglaltatik a sör vagy a kávé árában, a pincért pedig fizesse meg a tulaj. Lényegében arról lenne szó, ha bevezetnék, hogy az állam önkényesen a zsebünkbe nyúl, és – hogy befogja a szánkat – a kivett pénzt megosztja a vendéglőtulajdonosokkal. Ők pedig lényegében helyettünk dönthetik el, hogy a lenyúlt „borravaló” rájuk eső részéből adnak-e az általunk jutalmazni kívánt (vagy épp nem kívánt) pincérnek vagy sem.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.