2009. november 16., 11:022009. november 16., 11:02
Unokaöcsém mondta, hogy az egyik ismerőse ajánlotta az útvonalat, mert jó az út, kevésbé forgalmas, és nem jár annyi előznivaló kamion sem arra. Ráadásul áthaladunk Marosszentgyörgyön, ami egyrészt azért jó, mert ott lakik az egyik barátnőm, akit föltétlenül meg akarunk látogatni, másrészt meg azért, mert ott van az az autóbontó, ahol az unokaöcsémnek meg kell néznie valami alkatrészt. Miközben haladtunk, mint említettem, beszélgettünk. Unokaöcsém legfrissebb ausztriai élményeit osztotta meg velem. \"Ott nem ilyenek az utak, mint nálunk\" – fejtegette rosszallóan arra apropózva, hogy lám-lám a bucsini utat alig öt éve javították meg, máris lehetne húzni rá az újabb aszfaltréteget, annyira tönkrement. \"Aztán, mit tudsz az új autópályáról, ami a mi vidékünkön is átmegy állítólag?\" – szögezte nekem a kérdést kifejtve, hogy bezzeg Ausztriában egy ekkora utat félóra alatt meg lehet tenni autópályán. \"Majd lesz nekünk is\" – biztatgattam, közben már le is tértünk a fürdőváros felé, és bár kételyeim voltak az út minőségét illetően, örömmel nyugtáztam: Maros megyében több pénz jut a megyei utakra, mint nálunk, mert valóban jó minőségű úton haladhattunk. Kissé izgultunk viszont, hogy vajon jó irányba haladunk-e, mert alig akadt irányjelző tábla, ami mutatta volna az utat Vásárhely felé. \"Bezzeg Ausztriában minden útelágazás előtt már kilométerekkel jelzik, hogy milyen irányba, hol kell letérni\" – jegyezte meg az unokaöcsém az egyik letérőnél, ahol nem egészen egyértelműen mutatott egy nyíl Ernye felé, de Marosvásárhelyt nem jelölte. Így hát haladtunk egyenesen előre, majd egy kis kitérővel és főképp nem Marosszentgyörgy felől megérkeztünk Vásárhelyre. Mérgelődtünk. \"Mi lett volna, ha az a nyíl egyértelműen mutat a megfelelő irányba, és mi lett volna, ha írja a táblán Vásárhelyt is, úgy mint Ausztriában?!\" – így az unokaöcsém. Erre már csak annyit mondhattam: \"Mert ez itt még mindig Románia
...\"
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok