2009. április 23., 11:132009. április 23., 11:13
Romániában pedig Mircea Geoană, a szenátus elnöke kezdte sürgetni, hogy akadálymentesítsék a moldovaiak román állampolgársághoz vezető útját. Ezt az utat a román törvényhozás már 1991-ben megalapozta, csupán adminisztratív akadályok gördítésével érte el, hogy ne igényelje valamennyi moldovai a román EU-s útlevelet. Jól érzékelhető egyébként, hogy a magyar állampolgárság ma már sokkal kevésbé vonzó Erdélyben, mint volt 2004. december 5-én, az emlékezetes magyarországi népszavazás idején. Azóta Románia is tagja lett az Uniónak, a román okmányokkal szinte annyira szabadon lehet utazni, mint a magyarokkal, és érződnek a gazdasági kiegyenlítődés hatásai is. Öt-tíz évvel ezelőtt Magyarország élen járt a térség gazdaságában, és ennek a tudata a leszakított részeken is hatott. Az ember okkal érezhette, ha itthon nem is mennek jól a dolgok, jó magyarnak lenni. Ma viszont – amikor Magyarországot a romániainál kilátástalanabb helyzetbe kormányozták – kevés ok van a büszkeségre. Az anyaországot ma már afféle rossz álomnak érezzük. Szinte szégyelljük magunkat az egykori lelkesedésünk miatt. Ez azonban nem ok arra, hogy lekicsinylően viszonyuljunk a moldovaiak román állampolgárságához, eltaszítsuk azokat, akik most vannak abban az euforikus állapotban, amiben mi voltunk öt évvel ezelőtt. Azért sem szerencsés Markó Bélának a moldovaiak román állampolgárságát elutasító kijelentése, mert kettős mércét jelöl. Azt mutatja, a magyarok megtagadnák mástól azt, amit maguknak akartak. Ez pedig nem méltó hozzánk.
Az erdélyi magyar törekvések akkor lesznek erősek, ha nem lehet etnikai elfogultsággal társítani azokat; ha az erdélyi magyar vezetők ugyanúgy szószólói a timoki vlahok ügyének, mint a moldvai csángókénak, a tibeti autonómiának, mint a Székelyföld belső önrendelkezésének.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok