2009. március 11., 11:422009. március 11., 11:42
A tilos helyen parkolók megbüntetése úgy tűnik, nem elég hatékony, ha a hatóság egy új módszert alkalmaz, a vezetők tíz még újabb trükkel tetőzik. Így örök macska-egér játékban állnak a rendőrök a sofőrökkel, s Máriót játszanak a járókelők a parkoló autókkal.
A szemételhordás sem marad ki, az utcák takarítása pedig az „ahol a papok táncolnak” törvényét követi. Talán ezért is találták ki a kolozsvári takarítócégek, hogy programot készítenek a lakosság számára, melyben bizonyos időrendben takarítanak egyes utcákat. A cégek által leküldött közlemény szerint a kijelölt időszakokban tilos autóknak az utcában parkolni, ellenkező esetben elvontatják azokat.
Bonyolult programot készítettek, a központi utcákat például éjjel takarítják, a lakónegyedbelieket pedig hétköznap 14 óra körül, amikor – gondolom én – az ott lakó emberek munkában vannak autóstól. Ebbe a kategóriába esik például a Monostor negyedbeli Mehedinţi utca is, amin rögtön megakadt a szemem, hiszen egy évig laktam ott. Az utca egyik oldala 10 emeletes tömbházakból áll, darabonként 69 lakással, a másik felén pedig négyemeletesek vannak.
Ahányszor itt végigmentem, vagy csak kitekintettem az ablakon, azon csodálkoztam, milyen módszerekkel tudja az ember rávenni saját magát arra, hogy ennyire öszszezsúfolódva betonkockákban éljen huzamosabb ideig. Abba is volt alkalmam betekinteni, milyen harcok folynak a parkolóhelyekért, ha véletlenül nincs autó a járdán, akkor egy nagy betonkő vagy vas akadályozza, hogy más autók oda parkoljanak.
Ha valaki hozzám érkezett autóval, leginkább az erkélyen leskelődve töltöttük az időt, ismerősöm félóránként költöztette az autóját. A lakótársam, aki autótulajdonos volt, csak a harmadik utcában tudta parkolni kocsiját, a négysávos út szélén, pedig elvileg nekünk mint ott lakóknak jogunk lett volna egy saját parkolóhelyhez. A hét bármely napján, bármelyik órában tele van autóval az út. Lehet, csak én vagyok pesszimista, de minden elismerésem a takarítócégeké, ha sikerül tényleg szabaddá tenni ezeket az utcákat.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.