2010. november 08., 10:272010. november 08., 10:27
Az asszimiláció ugyanis sokkal kevésbé politikai, mint inkább szociológiai, vagy éppen pszichológiai kérdés. Nincsenek illúzióim, a többségi elit egy része mindig is feladatának fogja tekinteni a magyarság identitásának lebontását és saját szájíze szerint való újjáépítését, de az utóbbi időben mindez sokszor csak a régi reflexek szintjén jelenik meg; nem mindig társul hozzá kidolgozott program.
Ráadásul az ilyen megnyilvánulások az ellenkező hatást is kiválthatják: a dac felerősítheti egy-egy közösség öntudatát. A beolvadás azonban így is szinte feltartóztathatatlan – legfőképp nyelvi szinten. Megerőltető feladat kibújni a hatása alól; még ha anyanyelvünkön is intézzük ügyeinket, nem kényszerítjük magunkra a magyar terminológiát – nem is biztos, hogy azt az ablak másik oldalán értenék. Primár, notár, decsízió, ámenda, formulár, tribunál, procsesz verbál, ordin de pláta, faktúra, kitánca – csak néhány olyan szó, amelyeket nap mint nap átveszünk.
Rosszabb esetben már félig románul, félig magyarul társalgunk – ráadásul mindez az agy működése szempontjából teljesen természetes. Ahogy az is érthető, ha szórványban élő magyar családok lassan-lassan otthon is románul beszélik meg a dolgaikat; ha egész nap ebben a nyelvi közegben élik az életüket, fáradtan hazaérve szükségtelen erőfeszítésnek tűnik a visszaállás. A politikának emiatt kellene gyakorlati tetteket támogatnia.
Ahogy a nagyváradi Szent László-gimnáziumban román értelmiségieket tanítanak magyarul, úgy egész Erdélyben és Partiumban lehetne szervezett nyelvtanfolyamokat indítani. Például olyan vegyes házasságból születő gyerekeknek, akik – jó esetben – csak otthon, az egyik szülőtől tanulnak meg ilyen-olyan szinten magyarul. Őket nem az ellenséges politika, hanem a gyakorlati helyzet kényszeríti ebbe a helyzetbe, sokuk valószínűleg szívesen tanulna magyarul, ha adódna rá lehetősége. És így akár – a jelenlegi folyamatokkal ellentétben – ők vagy a gyerekeik már nem vesznének el szükségszerűen a magyarság számára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Látogatottsági adatok