Az RMDSZ őszödi beszéde

Ha a választások utáni egyeztetés, amelyen az USL teljesíthetetlen feltételek elé állította az RMDSZ-t, és amelynek nyomán a szövetség nem került kormányra, valóban úgy zajlott, ahogy azt Kelemen Hunor elmondta, akkor Románia új kormányfőjét nem Victor Pontának hívják, és a szenátus elnökét, várhatóan az ország jövendő államfőjét sem Crin Antonescunak.

Balogh Levente

2012. december 21., 11:152012. december 21., 11:15

 Hanem mindkét posztot Dan Voiculescu tölti be. Ha ugyanis megtörténhetett az, hogy az egy százalék körüli támogatottságú törpepárt alapító elnöke támasztott olyan feltételeket, amelyek az RMDSZ számára elfogadhatatlanok voltak, és ezt a PSD és a PNL elnöke elfogadta, akkor itt bizony „a farok csóválja a kutyát” minősített esetével állunk szemben. Ez ugyanis azt jelenti, hogy Voiculescu korlátlan befolyással bír a kormányra.

Az a Voiculescu, akiről jogerősen bebizonyosodott, hogy kőkeményen együttműködött a Szekuritátéval, és aki a rendszerváltás után bizonytalan eredetű pénzekből létrehozott médiabirodalmát is bevetve próbált befolyást gyakorolni a mindenkori kormányokra, pártja egyik alapdoktrínájává téve a harcos magyarellenességet. Persze a Románia nemzetállamiságát kimondó cikkelyhez való ragaszkodás most csupán ürügy volt az RMDSZ kormányon kívül tartására, mivel sem ő, sem Antonescu nem kívánt egy további féllel osztozkodni a kormánypozíciókon.

Nem mintha ez mentő körülmény lenne az RMDSZ számára, amiért tulajdonképpen szavazótáborát becsapva már előre elkötelezte magát az USL mellett. Bár a politika a kompromisszumok és a paktumok világa, ennyire azért nem kellene birkának nézni a polgárokat. A mostani pofon megmutatta, mit ér a színfalak mögötti paktumpolitizálás, az RMDSZ őszödi beszédévé avatva a hamvába holt egyezményt.

Hamarosan kiderül, mennyire hat kijózanítóan a sokk az RMDSZ csúcsvezetésére, és mennyire értékeli át eddigi szövetségesi politikáját. Bár illúzióink nem nagyon vannak, mert ha netalán hasadna az USL-koalíció, tudjuk jól, kit hívna fel először Victor Ponta. Az igazi kérdés most az, hogy a lebukás után, a körülmények ismeretében a romániai magyar polgárok hogyan értékelik ezt a stílusú politizálást, amelyet rájuk hivatkozva, az ő nevükben folytatnak már másfél évtizede.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével