2009. február 03., 10:162009. február 03., 10:16
Hosszasan magyarázta, a romániai forgalmi adatok nem teszik indokolttá az autópályák építését, az ország infrastruktúráját a létező országutak kiszélesítésével kell megfeleltetni a kor kihívásainak. Minden valószínűség szerint nem örülne Traian Băsescu, ha ma szembesülne a tíz és fél évvel ezelőtti kijelentésével. A forgalmi dugókban időzve ő maga is elgondolkozhat azon, hogy botorság volt nem előrelátni: egy évtized alatt megsokszorozódik az autók száma. Hiba volt nem felismerni, hogy az autópályák nélkülözhetetlenek a fejlődés serkentésében. Alighanem maga Băsescu is az egykori szűklátókörűsége bizonyítékának tekintené az idézett kijelentést, rossz jegyet adna az akkori tanácsadóinak, és önmagának is. Valószínű, a majdan szégyellendő mondatok tárába kerül az is, hogy a „mikor kap a Székelyföld területi autonómiát?” kérdésre úgy válaszolt: „soha, mivel Románia szuverén és egységes nemzetállam”. Nem valószínű, hogy Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi tanácsadó biztatta volna erre az állásfoglalásra. A politikai tanácsadók általában is alapszabálynak tartják: soha ne mondd, hogy soha. Az élet ugyanis minduntalan rácáfol az elképzelhetetlennek tartott forgatókönyvekre. Elég a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata-Liberális Párt közös kormányzására gondolni. Erdélyi magyarként érdemes azon elgondolkozni, mennyire nevetséges lenne Băsescu, ha ma hajtogatná az autópálya-építésről vallott 1998-as nézeteit. Azóta ugyanis megváltozott a közfelfogás. Feltehetjük a kérdést: mennyit sikerült változtatni az autonómiával kapcsolatos közgondolkodáson az utóbbi tíz évben? Talán ebből kiindulva kellene a magyar politikai képviseletnek ütemtervet készítenie ahhoz, hogy tíz év múlva az autonómiaigény olyan természetes legyen az ország valamennyi állampolgára számára, mint ma az autópályák szükségessége. Csak ez az út vezet el a beteljesüléshez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok