2010. február 09., 10:302010. február 09., 10:30
Persze a Nyugat-barát ukrán erők elsősorban saját maguknak köszönhetik kudarcukat, hiszen a 2004-es narancsos forradalom eufóriáját követően mind az elnöki székbe került Viktor Juscsenko, mind Julija Timosenko miniszterelnök képtelen volt érdemi, a gazdaság fejlődését és az ország polgárainak jólétét elősegítő intézkedéseket hozni, ehelyett egymást igyekeztek gyengíteni, a rivalizálásnak pedig az ukrán polgárok itták meg a levét.
Akiknek azt is el kellett szenvedniük, hogy a megerősödött Moszkva – kihasználva, hogy az elmaradt reformok miatt a Nyugat habozott a keblére ölelni Kijevet – a gázfegyver bevetésével megmutatta, ki az úr a régióban, sőt a két évvel ezelőtti NATO-csúcson Vlagyimir Putyin akkori orosz elnök már az amerikaiakat is megtorpanásra kényszerítete, amikor rábírta őket, ne hívják meg Ukrajnát és Grúziát a katonai szövetségbe. Ráadásul a kijevi vezetés is mindent megtett, hogy az országban élő nagyszámú oroszt és a többi nemzeti kisebbséget is egységfrontba tömörítse az orosz közegben szocializálódott Janukovics mellett, amikor az orosz nyelv használatát visszaszorítandó minden Ukrajnában élő kisebbséget hátrányosan érintő korlátozásokat vezetett be.
Janukovics hívei ezért – azokkal egyetemben, akik a mostani anarchiánál még az orosz befolyási övezetbe való visszatagozódást is szívesebben fogadják, ha az stabilitást hoz – fontosabbnak érezték, hogy elmenjenek szavazni. A Moszkva-barát jelölt győzelme ismét átrajzolja a régió geopolitikai térképét, hiszen az orosz érdekszféra határa immár Közép-Európáig nyúlik, és határos a NATO-val.
Azt pedig, hogy Moszkva komolyan gondolja, hogy Európa keleti fele fölött ismét neki kell ellenőrzést gyakorolnia, a gázcsapokkal való játszadozás mellett az amerikai rakétaelhárító rendszer Romániába tervezett elemei elleni tiltakozás is jelzi. Ha azonban Amerika ismét meghátrálna, azzal végképp elismerné gyengeségét – és könnyen megtörténhet, hogy tovább növelné Moszkva étvágyát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok