avatar
Balogh Levente

2021. május 14., 11:05

(Át)képzett soviniszta

Képzeljük el azt a szituációt, hogy valaki megveszekedett, fekete öves magyargyűlölő. De mivel ezzel munkahelyén botrányt okoz, és olyan munkakört tölt be, amelyben ezt a felettesei sérelmezik, elküldik átképzésre. Ahonnan aztán már úgy jön ki, hogy őszintén szánja-bánja korábbi, magyarellenes megnyilvánulásait, sőt a keblére akarja ölelni az összes, útjába kerülő magyart. Mi több, magyarul is meg akar tanulni, hogy eredetiben olvashassa el a Harmonia caelestist és A funtineli boszorkányt. Vagy ha eddig nem is jut el, de a továbbiakban a nekik kijáró tisztelettel közeledik az őshonos magyar közösség tagjaihoz.

Valljuk be: ez azért mérsékelten reális forgatókönyv. Hacsak nem fedezték fel a valóságban is a Macskafogó című rajzfilmből ismert eszközt: a kutya formájú óriásrobot az elkapott macskákat a belsejében át tudja programozni, így amikor a túlsó végén kijönnek, a vérszomjas bűnözők légynek sem ártó, virágos réten pillangókat hajkurászó széplelkekké válnak. Pedig egyes illetékesek azt szeretnék elhitetni velünk, hogy a dolgok így működnek.

Hiszen konkrét esetről van szó: a sepsiszentgyörgyi Profi áruház román üzletvezetője az alkalmazottak beszámolói szerint soviniszta terrort vezetett be a boltban, ugyanis már megérkezésekor megtiltotta, hogy a magyar alkalmazottak – akikből azért egy székelyföldi üzletben általában több is akad – akár egymás között is magyarul beszéljenek. Ennek indoklására a trianoni diktátum óta eltelt időszakban sokszor alkalmazott „érvet” hozta fel: Romániában vagyunk, úgyhogy mindenkinek románul kell beszélnie. Miután az ügy nyilvánosságra került, és voltak, akik bojkottot hirdettek az üzletlánc ellen, amíg bocsánatot nem kérnek, a multicég tökéletesen semmitmondó közleményt küldött, miszerint igyekeznek odafigyelni a kétnyelvűség biztosítására, a botrányosan viselkedő alkalmazottat pedig átképzésre küldik.

Ami persze több, mint semmi, mert akár egy írásos megrovással is megúszhatná, de talán nem vagyok egyedül azzal, hogy kétlem: egy ilyen pc-átképzés, amely során az érintettnek a tolerancia és a másság elfogadásának szépségeiről kell előadásokat hallgatnia, tényleg azzal az eredménnyel járna, hogy az átképzésre ítélt utólag őszintén átértékeli addigi álláspontját, belátja, hogy hibát követett el, és miután bocsánatot kért, igyekszik példát mutatni toleranciából.

Persze lehet, hogy az állását féltve megjátssza magát, de azért belül tovább forrnak az indulatok, és még dühösebb lesz majd a magyarokra, amiért ilyen megaláztatást kellett elviselnie miattuk. Mert az ilyen átképzések valójában csak a külsőségekről szólnak – a multicég jelezte a külvilág felé, hogy toleráns, példásan megleckéztette az elhajlást elkövető alkalmazottat, minden mehet tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Pedig az ilyen ügyek gyökere sokkal mélyebbre hatol annál, semhogy a megveszekedett magyargyűlölőket egyszerűen át lehessen képezni magyarbaráttá vagy legalább toleránssá. Ismét annak az eredményével szembesülünk, hogy a román identitás egyik legfőbb alappillére az, hogy a magyarokkal szemben határozza meg önmagát, és ezt már óvodás kortól kezdve öntik a románok fejébe a dákoromán kontinuitás Erdély fölötti román uralmat megalapozni hivatott mítoszától kezdve az „őslakos” románokat barbár módon elnyomó magyar jövevényekről szóló, gyűlöletkeltés és ellenségkép-alkotás céljával kitalált és sulykolt ostobaságokig. Ha valaki ebben szocializálódik, akkor nem csoda, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy magyar közegben igenis illik neki is elsajátítania legalább alapfokon a magyar nyelvet, de komolyan elhiszi: románként nem csupán joga, hanem hazafias kötelessége is ott irtani a magyar anyanyelvhasználatot, illetve hivatalnokként a magyar feliratokat és oktatási, kulturális intézményeket, ahol éri. Mindezek esetében a politikailag korrekt új beszédbe burkolt semmitmondás valójában csupán a probléma szőnyeg alá söprését jelenti.

Persze ahhoz, hogy ez az állapot és mentalitás megváltozzon, valóban képzés szükséges. De nem felnőttkorban, hanem már kisgyerekként, az óvodától kezdve. Ám ez csak akkor következhet be, ha egyszer majd végre a román illetékesek Magyarországban és a magyarokban nem legyőzendő vetélytársat, rettegve gyűlölt ellenséget, hanem partnert látnak.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Futballultrák és felelősök
Pataky István 2021. augusztus 11., szerda

Futballultrák és felelősök

Nem tartozom azok közé, akik hüledezve, döbbenten, vagy mélységesen felháborodva veszik tudomásul, hogy magyarellenes rigmusok hangoznak el a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK első osztályú labdarúgó-bajnoki mérkőzésein.

Legyünk büszke magyarok!
Balogh Levente 2021. augusztus 09., hétfő

Legyünk büszke magyarok!

Ezen is túl vagyunk: a tegnapi záróünnepség után kialudt az olimpiai láng Tokióban, és véget ért a rendkívüli körülmények között megrendezett olimpia.

„Függetlenek” és átlátszó manipulátorok
Rostás Szabolcs 2021. augusztus 08., vasárnap

„Függetlenek” és átlátszó manipulátorok

Vissza-visszatérő motívum egy ideje az erdélyi magyar sajtóban, vagy annak kapcsán a függetlenség kérdése. Vitának nemigen nevezhető az erről leírt, kimondott vélemények sora, sokkal inkább amolyan beskatulyázási kísérletek történnek.

Progresszív magyarellenesség
Balogh Levente 2021. augusztus 06., péntek

Progresszív magyarellenesség

Az utóbbi napokban nagyon megtalálta a bukaresti sajtó a kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ-t. És igazi modern, európai értelemben vett kisebbségbarát országhoz méltó magyarellenes uszításba fogott.

A mi olimpikonjaink
Rostás Szabolcs 2021. augusztus 04., szerda

A mi olimpikonjaink

A koronavírus-járvány okozta mindennapi nehézségek, akadályoztatások, bosszúságok közepette méltatlanul kevés szó esik a Tokióban zajló, a héten immár véghajrájába forduló nyári játékokról. Pedig már azzal történelmet írt, hogy kitűzött évében elmaradt, a pandémia miatt elhalasztott&

Kinek az etnikai terrorizmusa?
Balogh Levente 2021. július 30., péntek

Kinek az etnikai terrorizmusa?

Meg kell hagyni, a szélsőségesen magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusait valami nagyon különleges anyagból gyúrhatták. Legalábbis az arcbőrüket, amelyet ezúton is a NASA mérnökeinek a figyelmébe ajánlanánk, mert kiválóan alkalmas lehetne az űrhajók burkolására, megvédendő azokat a súrló

Meg kell védeni az oltottak jogait
Pataky István 2021. július 29., csütörtök

Meg kell védeni az oltottak jogait

Bármennyire is próbál sikerpropagandát építeni a koronavírus kezelésére a román kormány, nehezen cáfolható, hogy az oltáskampány kudarcot vallott a legfontosabb szakaszában, amikor a megnyugtató arányú átoltottságot lehetett volna elérni a lakosság körében.

Hurrá, nyaralunk! De valami bűzlik
Kiss Judit 2021. július 28., szerda

Hurrá, nyaralunk! De valami bűzlik

Hurrá, nyaralunk! – mondhatnánk felhőtlen várakozással, azonban ha a romániai utazásokra gondolunk, kiderül, nem lehetünk maradéktalanul derűlátóak. Ezekben a hetekben indulnak a legtöbben vakációzni, de mivel a koronavírus-járvány miatt rengeteg bizonytalanság övezheti a külföldi utazásokat, és kiszámíthatatlan, lehet-e egyáltal&a

Anyósülésre a felelőtlen autósokkal
Rostás Szabolcs 2021. július 27., kedd

Anyósülésre a felelőtlen autósokkal

Tragédiák sorozatát regisztrálták az elmúlt hétvégén Románia országútjain, ahol több mint harminc súlyos közúti balesetben összesen 24-en vesztették életüket, köztük több gyermek. Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb hazai balesete a csángóföldi Rekecsin határában következett be, ahol egy mikrobusz &e

Feltett kézzel a negyedik hullám előtt?
Balogh Levente 2021. július 23., péntek

Feltett kézzel a negyedik hullám előtt?

Az embernek néha az az érzése, hogy a román kormány elengedte ezt az egész koronavírus elleni oltásos dolgot, a lovak közé dobta a gyeplőt, és feltett kézzel várja a járvány sokkal agresszívabbnak ígérkező, az indiai eredetű delta variáns okozta negyedik hullámát. Vagy a legjobb esetben is addig halogatja a szükséges óvintézkedés

Vélemény
avatar
Pataky István: Futballultrák és felelősök

Nem tartozom azok közé, akik hüledezve, döbbenten, vagy mélységesen felháborodva veszik tudomásul, ...

avatar
Balogh Levente: Legyünk büszke magyarok!

Ezen is túl vagyunk: a tegnapi záróünnepség után kialudt az olimpiai láng Tokióban, és ...

avatar
Rostás Szabolcs: „Függetlenek” és átlátszó manipulátorok

Vissza-visszatérő motívum egy ideje az erdélyi magyar sajtóban, vagy annak kapcsán a függetlenség kérdése. ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport