2010. január 28., 09:502010. január 28., 09:50
Nem mondom, hogy valamennyi cipőjavítás, hajfestés, manikűr vagy megvásárolt virágcsokor után áfás számlát kaptam, de azt sem tudom elfogadni, hogy az államháztartási mérleghiány alakulása ezeken az összegeken állna vagy bukna.
Nem hiszem, hogy a sarki borbélyok miatt tartana ott az ország, ahol tart.
Még mielőtt adócsalásra történő felbujtással vádolnának, leszögezem, nem támogatom én a törvények kijátszását, igenis fizesse be mindenki a jövedelme utáni adóját, mert ez csak így lehet rendjén. Azt azonban senkitől sem szabadna megkövetelni, hogy ne jövedelme, hanem forgalma után adózzon.
Az üzleti forgalom meghatározása szerint nem a nyereséget, hanem a teljes bevételt jelenti, a bevételben pedig benne van a munkadíj mellett a felhasznált sampon, hajhab, zselé, hajfesték s még ki tudja, hány dolog ára, amelyet a fodrász nem ingyen kap beszállítójától. Hiába adok én neki száz lejt, ha abból harminc marad neki, hetvenet pedig a különböző kencékre kell kifizetnie. S még nem beszéltünk arról, hogy abból a harmincból még közműdíjakat, bért is kell fizetnie.
Az, hogy Romániában még mindig az Unió legbonyolultabb adórendszere hatályos, lassan közhelynek minősül, de ez mégiscsak csúcs. Hisz mi sem lenne természetesebb, mint ha a törvény azt írná elő, hogy fizessen 16 százalékos adót profitja után, s ebből az összegből csengesse ki a társadalombiztosítási meg egyéb hozzájárulásokat.
De nem. A kormány inkább a forgalomra vet ki adót, aztán meg azon csodálkozik, hogy az adónem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s nemhogy többletbevételhez jutott volna az államkassza, még a korábbi biztos lejecskéktől is elesett.
Hisz ki ne emlékezne arra, hogy a tavaly májustól bevezetett, minimáladóként hirdetett átalányadó miatt kiscégek tízezrei jelentettek csődöt, töröltették magukat a cégjegyzékből, vagy függesztették fel meg nem határozott időre tevékenységüket.
Amíg pedig szinte nem telik el nap, hogy itthon vagy külföldön ne érnének tetten embercsempészeket – akik ugyebár egészen biztosan nem fizetnek adót sem forgalmuk, sem jövedelmük után –, illetve ne derülne fény eurómilliós adócsalásokra, az érintett vállalkozók sértett önérzetét nem lehet nem megérteni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.