2008. november 27., 00:402008. november 27., 00:40
Közben gondolkodtam, hogyan lehetne a házi kedvenc szükségletének mikéntjét megoldani ebben a csupa beton környezetben. Ha mondjuk a gazdi mindig feltakarítaná kutyája piszkát, az megoldás lehetne. De hányan tennék ezt meg? Én bármennyire szeretném a kutyámat, nem vállalnám be, ahogyan magamat ismerem. Ha megkeresi a kutyasétáltató az első zöldövezetet – ez már ésszerűbb, csak akkor az a probléma, hogy már messziről bűzlik a park, a nyári napozást elfelejtheted a környéken. Igazságtalan lenne annak a kijelentése is, hogy ha ilyen környezetbe költöztél, ne tarts kutyát vagy legyen saját kerted. Bevallom: nem jöttem rá, hogyan lehetne mindenkinek jó eredményre jutni, de legalább óvatosabb lettem. Másnap, mikor elindultam az utcán, nagyon figyeltem, hova lépek. Megdöbbentem, mi mindent ki kell kerülnöm. Kitaláltam, ezentúl nem lépésről lépésre haladok, hanem köpettől köpetig. Mikor kijelenti az ember, hogy „köpök rá!” nem is tudatosul benne, milyen undorító szójárás ez. Az utcán való köpködést igazán el lehet ítélni, nem létszükséglet, még soha nem hallottam, hogy valaki nyáltúltengésbe halt volna bele. Aztán két lépéssel tovább – mintha tudta volna a Szamos menti utca, miért haragszom minden embertársamra –, ahogy felkanyarodtam a hídra, a túloldali bokrok között két nagyon ingatag középkorú férfi eljátszotta, hogy szökőkút: vigyorogva vizeltek bele a Szamosba. Elég is volt ennyi nekem aznapra, már csak azon csodálkoztam, hogy eddig a legnagyobb problémám a kutyaürülék volt. Az állat ugyebár ösztönösen akkor és ott végzi el a dolgát, ahol rájön. Ez természetes. Az, hogy a gazdája csak a tömbház előtti járdáig viszi el sétálni, már nem az állat hibája. És az utcán vizelő, köpködő emberek? Civilizálatlanok? Neveletlenek? Nem tudnám megmondani, de azt biztosan tudom, a háziállatokat hamarabb meg lehet tanítani lehúzni a vécét, mint ezeket az embereket leszoktatni undorító szokásukról. De a gyomorforgással egybekötött cipőmosás még mindig rám vár.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok