2013. április 12., 08:442013. április 12., 08:44
A két téma tulajdonképpen összefügg, hiszen az egyházakat külön sújtja az a tény, hogy a kommunizmus idején ellopott ingatlanaik jelentős részét még mindig nem kapták vissza, amit pedig visszakaptak, annak egy része felújításra szorul, amihez pénzre van szükség. Ha emellett még az állami támogatást is elveszítik, akkor valóban kilátástalan helyzetbe kerülnek.
A legfőbb prioritásnak tehát azt kell tekinteni, hogy az egyházak – és persze mindenki, akitől a kommunisták elrabolták tulajdonát – a lehető leghamarabb teljes egészében visszakapják elorzott vagyonukat, illetve amennyiben nem lehetséges a természetbeni visszaszolgáltatás, kapjanak megfelelő kárpótlást. Ez persze óriási anyagi erőfeszítés az állam számára, de meg kell tenni. Ha több évre beütemezve, akkor is.
Ha pedig véglegesen és megnyugtatóan rendeződött a helyzet, és már egyetlen önkormányzat sem próbálja meg oly módon megtartani a lopott vagyont, hogy pert indít a restitúciós határozat visszavonása érdekében, akkor kerülhet szóba az egyházak állami támogatásának átalakítása. Tudjuk jól, hogy Remus Cernea elsősorban az amúgy is óriási vagyon fölött rendelkező ortodox egyház túlkapásai miatt nyújtaná be a finanszírozás megvonásáról szóló törvényt. Templom- és kolostorépítésre valóban nem szabadna egyetlen fillér „állami perselypénzt” sem adni – arra adakozzanak a hívek, és írhassák le az adójukból, az egyházak pedig nyugodtan folytathassanak gazdasági tevékenységet – és fizessenek utána adót. Az egyházak – különösen a magyar történelmi egyházak – ugyanakkor közfeladatokat is ellátnak: iskolákat, árvaházakat, öregotthonokat, sőt a tervek szerint kórházat is működtetnek. Ezen tevékenységek finanszírozására pedig igenis jár az állami, önkormányzati támogatás.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.