Többek közt ezt a sejtést, tapasztalást is magával hozta a hetek óta tartó, immár „rendkívülinek” nem tekinthető helyzet, amibe belekényszerültünk. Nem nevezhető rendkívülinek, hiszen az ember hozzászokik lassan oly sok mindenhez, ami a mindennapjai kikerülhetetlen részévé vált: a szükségszerűen szigorú korlátozásokhoz, élettere leszűküléséhez, az újra meg újra módosuló napi fenyegetettségadaghoz, a riasztó hírekhez, veszélyeztetettséghez, a bizonytalansághoz.

Ebben az összetett, egyelőre gomolygó, ködös változásban az is körvonalazódni látszik: a pénz értéke és szerepe módosulóban van. Ugyanakkor a mostani időszak valószínűleg megtanít arra is, hogy az anyagiak értékébe vetett hitünk másmilyen lesz. A jövő esélyeit latolgató gazdasági szakembereknek valószínűleg van rálátásuk arra, konkrétan mit hozhatnak a kis- és nagyívű, rövidebb és hosszabb távú pénzügyi változások. A hétköznapi ember pedig kisebb és nagyobb lélegzetű aggodalmai közepette jelen időszakban azt veheti észre többek közt: sok olyasmi válik költségmentessé, amiért eddig fizetni kellett.

A szerencsére egyre szélesebb körű, önkéntességen alapuló hálózatokon keresztül támogatnak ismeretleneket az emberek, ingyenesen nyújtanak segítséget azoknak, akik rászorulnak. Miközben korábban meg kellett fizetni valakit azért, hogy bevásároljon az idősnek, most egyházak, civil szervezetek működtetnek ingyenes segítő rendszereket. Díjtalanná váltak a járványhelyzetben meglehetősen peremhelyzetbe szorult, immár luxuscikknek számító, de sokak számára nélkülözhetetlen szellemi táplálék, a kultúra egyes termékei: filmek, könyvek, színházi előadások költségmentesen érhetőek el a világhálón. A turizmus kényszerű leállása miatt üresen állnak a szállodák, számos jó szándékú tulajdonos kínálja fel ingatlanjait, hogy kórházakká alakítsák, lakásokat kínálnak fel tehetős magánemberek az egészségügyi dolgozóknak, az ellátást igénylőknek.

Civil szervezetek, egyesületek igyekszenek segíteni a lehető legtöbb vonalon a járványhelyzetben. Vannak cégcsoportok, amelyek deklaráltan hirdetik: nemet mondanak arra a vállalkozói magtartásra, amely szükség idején a profiton túl nem vesz figyelembe semmilyen más értéket és érdeket. A jó szándék, úgy tűnik, továbbra is ingyen van – ha van, akárcsak a mások iránti felelősségteljes viselkedés. Ha van.

De úgy látszik, mintha a szolidaritás érzése határozottabban nyilvánulna meg, mint korábban, mintha fordulni látszana érdek és közömbösség uralta, jórészt pénz-, siker-, profitorientált világunk tengelye. Ha egyszerűsítünk, a jelek szerint a mostani időszak azt is magával hozta, hogy észrevegyük: lehetnek ennél húsba vágóbb értékek is. Mint például az egészség.

Gyors iramban változó időket élünk, így megtörténhet, hogy a pénz lekerül bizonyos prioritáslisták dobogós helyéről. Egész ágazatok kerülnek a csőd szélére, nem tudjuk, mit hoz a jövő gazdasági szempontból, így egyáltalán nem biztos, hogy aki jelentős anyagi tartalékokkal rendelkezett eddig, annak nem olvad el, nem válik semmivé korábban megszerzett vélt előnye. Biztosan sokan emlékeznek a Bereményi Géza rendezte, Eldorádó című film híres jelenetére, ahol a főhős – akinek életelve az, hogy akinek aranya van, mindene van – hiába dugdos aranyrudat az egészségügyi dolgozó zsebébe, nem tudja elérni, hogy a sebesültekkel teli kórházban kezeljék. És eszünkbe juthat akár Rejtő Jenő frappáns mondata is, miszerint az idő pénz, de a pénz nem idő...

Szóval rohamosan megváltozni látszik mindaz, amiben eddig hittünk. És ez nemcsak negatív, hanem talán pozitív irányban is érvényes lehet. Hiszen a jelek szerint a mostani olyan időszak, amikor az emberiségnek lehetősége nyílik arra, hogy a szebbik arcát mutassa meg önmagának és embertársainak. Ingyen és díjmentesen.