2011. november 23., 08:552011. november 23., 08:55
Persze az állatvédők most gyilkosokat látnak azokban a képviselőkben, akik bő két évtizednyi halogatás és vita után végre vették a bátorságot, és belátták: csak szigorú törvények segítségével lehet megszüntetni egy olyan veszélyforrást, amely már több tragédiát okozott.
A gazdátlan ebek sorsáért aggódó aktivisták azért sírták el magukat a parlamentben, mert a rendelkezés értelmében az önkormányzatok népszavazás vagy közvélemény-kutatás útján a település lakosainak engedélyét kérhetik arra, hogy elaltassák a befogott, magukra hagyott állatokat. Mivel arra az aktivistáknak sincs kapacitásuk, hogy a városokban kóborló több százezer példányt ivartalanítsák, majd egy menhelyen életük végéig eltartsák, maradnak az aláírásgyűjtések, a villámcsődületek, a felvonulások és tüntetések érzékeny lelkületű világsztárok bevetésével. Ugyanis egyesek elvi kérdést csinálnak az egészből, és sehogy sem akarják megérteni, hogy a kis nedves orrú teremtmények már nem áldozatok: nem ritka, hogy sötétedés után falkákba verődve őrzik területüket, amelyet a tömbházakba szorult kedves nyugdíjasoknak vagy egyszerűen a kukáknak köszönhetnek. Vannak olyanok – és most emberekről beszélünk –, akik zombifilmszerű élményekkel gazdagodnak egy-egy ilyen találkozáskor, de a balszerencsésebbek – a statisztikák szerint évente több ezren – nem ússzák meg harapások és a támadás okozta, akár életre szóló sokk nélkül.
Pedig ebben az esetben is kell lennie egy, finoman szólva ízlésbeli határnak, amelyen túl a szeretet, a jóhiszeműség, a kíméletesség szajkózása már aljas visszaélés a fogalmakkal. És napjainkban sajnos egyre többen vannak affélék, akik unalmukban, egy internetes listára feliratkozva jogvédőkké válnak, és a számítógép mögül, vagy ha kell, utcára is vonulva, a valóságérzet teljes hiányában véleményt nyilvánítanak kényes kérdésekben. A legszomorúbb az: akkora hatalmuk van, hogy mint a fenti példa is mutatja, akár több évtizeden keresztül megakadályozhatják egy sürgős válaszlépés meghozatalát.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.