Adókommandó

Hadat üzenne a bukaresti pénzügyminisztérium azon polgároknak, akik jelentős adótartozást halmoztak fel. Ez most nem amolyan sajtós blikkfang: a Daniel Chiţoiu miniszterelnök-helyettes – jegyezzük meg a nevét, e jeles férfiú még bizonyára sokra hivatott – vezette tárca felvetése szerint a hadsereget is be kellene vetni, hogy az adóellenőrökkel vállvetve hajtsák be a notórius adósok által felhalmozott tartozásokat.

Balogh Levente

2013. január 18., 08:002013. január 18., 08:00

A kezdeményezés részleteiről nem sokat tudni egyelőre, de elég sanyarú lehet a költségvetés helyzete, ha a fegyveres erők bevetésén gondolkodnak. Bár jómagam nem tudom, milyen tapasztalattal rendelkezhetnek a hadsereg egységei az adóbehajtásban – hacsak nem tekintjük ilyen irányú tapasztalatnak a mindenkori hadseregek azon, több évezredre visszatekintő szép hagyományát, hogy a meghódított területek lakosságát módszeresen és szakszerűen kifosztották –, a kezdeményezés szép perspektívákat nyithat meg. Például létrehozhatnák a hadsereg különleges adóügyi műveleti zászlóalját, amelynek tagjai a kommandós alakulatok számára kidolgozott kiképzést kapnák.

Az egység saját emblémát is kaphatna: az adóvitézek felvarróján például egy zsebben vájkáló vasököl viríthatna, vagy ha ezt túl agresszívnak találják a széplelkű politikai illetékesek, akkor két, keresztbe tett AK-47-es gépkarabély (lánykori nevén Kalasnyikov) fölött egy pénzes zacskó.

Aztán megnézném azt a notórius adótartozót, aki nem adja el az utolsó deszkát is a feje fölül, miután az adókommandó szabályszerű bevetés során egyszerre töri rá az ajtót és az ablakot, hogy a földre teperve őt és puskacsövet szorítva a halántékához, közölje: „Tisztelt adófizető polgár, Ön folyó év március 31-éig elmulasztott befizetni háromezer-ötszáz lejnyi adót. Hátralékának haladéktalan befizetésére ezúton szólítjuk fel, ellenkező esetben visszatérünk.” A korszerű és polgárbarát adóbehajtás eme hősei aztán akár külföldön is tevékenykedhetnének, ha ugyanis sikeres lenne a működésük, a klasszikus zsoldosseregek mintájára jó pénzért más, adóbeszedési gondokkal küszködő országoknak is bérbe lehetne adni őket.

A francia és a spanyol idegenlégió mintájára így létrejönne a román adólégió, amely bármely baráti kormány felkérésére kőkemény profizmussal sanyargatná az adóhátralékot felhalmozó vagy adócsaló polgárokat, tovább öregbítve ezzel Románia és zseniális kormánya hírnevét a világban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével