2012. december 18., 08:592012. december 18., 08:59
Kifogás, az mindig akad. Önigazolás, frusztrált düh. Miért épp tőlem kérsz? Dolgozz, ha a gyerekedet etetni akarod! Látástól vakulásig hajtok a kicsi pénzemért, és bizony oda kell néznem, hogy ötven banival olcsóbb valahol a kenyér, mert a számláimat is ki kell fizetni.
Nem fenékig tejfel az élet nálunk sem, nem ám! Fej félrefordít, lépés felgyorsít, karácsonyi bevásárlás folytatódik. Lám, alig tudok ajándékot venni a szeretteimnek! Még hogy én adjak még másnak is? Örülök, ha abból a kevésből a családomnak jut. Az, hogy a sírógörcs elfog, amikor a sétálóutcai tömeg által sodorva, azzal együtt sietek el szenvtelenül a szakadt kabátos, kendős, csizmával harminckilós öregasszony mellett, legyen az én magánügyem. Nem tehet róla, hogy nagyanyámra emlékeztet, és nem tehet róla, hogy én megint csak kifogást keresek.
December van. Ahogy egyre több gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún, úgy kerülnek a kifogások mind távolabb, mind nehezebben megtalálható helyekre. Egyre világosabbá válik: igenis tudunk adni, tudok adni. Én is, te is. Ha keveset: ha egy jó szót, ha egy csésze forró teát papír pohárban a tömbház előtt „lakó” hajléktalannak, aki kifogástalan modorban szokott a férjem hogyléte felől érdeklődni, és nagyvonalúan bólint, ha épp tényleg nincs nála egy bani sem, amit adhatna. Ha egy zacskó olcsó száraztésztát a közeli élelmiszerboltban felállított adománygyűjtő kosárba – egy szegény család vacsorája már megvan belőle. Ha egy konzervet a saját egyházközségünkhöz – minden gyülekezetben tudják, kinek van rá a legnagyobb szüksége.
Idén mintha a szokásosnál is több lehetőség volna adakozni. Bevásárlóközpontokban, jótékonysági akciókon, utcai bódéknál. Nem a kiscserkészektől vásárolt csésze tea vagy az intézetes gyerekek által készített kicsi karácsonyi csecsebecsék árán fog múlni az ünnepi vacsoránk. Adni kell – nem csak karácsonykor, de legalább akkor.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok