2009. november 10., 10:352009. november 10., 10:35
Mert hát ki ne vágyna arra az erdélyi magyarság soraiból, hogy a nemzeti identitása ne rontsa az életesélyeit, hogy a szülőföldjén maradva váljék a magyar állam polgárává, hogy ne Bukarestet, hanem Budapestet tekinthesse a fővárosának.
A szíve mélyén majd mindenki vágyik rá, de saját vágyait is elfojtja, megpróbálja a realitásokhoz igazítani. Amikor az erdélyi magyar politikusok az autonómiát hangoztatják, eleve kompromisszumos megoldást javasolnak, és ma még ez a kompromisszum is távolinak, elérhetetlennek tűnik.
Sokan fásultak már bele, sokan legyintenek: „á, nem lesz abból semmi!” És vissza is kérdeznek: „el tudod képzelni, hogy Traian Băsescu, Mircea Geoană vagy Crin Antonescu egyszer csak belátja, mégiscsak autonóm státust kellene biztosítani a Székelyföldnek?” Nos, az ilyen évfordulók adnak alkalmat arra, hogy – legalább gondolatban – felül tudjunk emelkedni kishitűségünkön.
Nem kell hozzá egyéb, csak visszaidézni mondjuk az 1988-as évet. Arra gondolni: hihetőnek tűnt volna-e akkor a két Németország egyesülésének a megjövendölése? Volt-e okuk a kelet- és nyugatnémeteknek arra, hogy reménykedjenek? Aligha. Az akkori idők még a mainál is reménytelenebbeknek tűnhettek. Generációk nőttek fel a szétszakítottság tudatában, mindkét oldalon sokan tartották már természetesnek, hogy két Németország szerepel a térképen. A berlini fal leomlása, a német újraegyesítés arról is szól, hogy a nyugat-német politikai osztály tudta, mi a dolga, és élni tudott a lehetőséggel.
Ezt kell megtanulnunk a németektől. Mert amiként a múltban, úgy a jövőben sem méri egyformára lépteit a történelem. Akár már holnap is előfordulhat, hogy ismét nagyot lép. E nagy lépéseknek pedig azok lehetnek a nyertesei, akik nem adták fel a reményt, akiket a változások felkészülten találnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok