2010. augusztus 25., 11:272010. augusztus 25., 11:27
Akkor úgy látszott, ha egy politikus személyesen is képviseli egy körzet lakosságát, nehezebben fog megszavazni olyan döntéseket, amelyek sértik a képviseltek érdekeit. Ha azáltal próbálnánk megmérni a számítás helyességét, hogy miként tükrözik a jelenlegi politikai erőviszonyok az épp kimutatható népakaratot, hát arra a következtetésre jutunk, hogy messze esett az alma a fájától. A kormánypártok összeadott támogatottsága alulról súrolja a húsz százalékot, a kormányt mégsem sodorta el az összeomlásszerű bizalomvesztés.
Akadnak ugyan olyan képviselők, akik kilépnek a Demokrata-Liberális Párt nevű csődtömegből, de ezek száma elenyésző. Noha érezhetően közeledik Emil Boc kormányának az újabb megbuktatása, a krízis mégsem ígéri az előrehozott választást, amely a nép akaratát érvényesíthetné. A kérdésre, hogy miért alakult ez így, a választási törvény előre nem látott vonatkozásai adnak magyarázatot. Az egyéni választókerületes rendszer ugyanis nemcsak a választókhoz, hanem a kormányhoz is jobban hozzáláncolta a képviselőket. A kijáró politikát erősítette. Logikája szerint az a jó képviselő, aki kormánypénzből aszfaltoztatja le az utakat választókerületében, aki el tudja intézni, hogy csatornahálózat, tornaterem épüljön. A kassza kulcsa pedig mindig a kormány kezében van.
De talán ennél is jobban torzította az elképzelések megvalósulását az a tény, hogy az arányosság kritériumát is megőrző egyéni választókerületes rendszert fogadtak el a honatyák. Ez a rendszer pedig egy-egy választókerületben orosz rulettként dobta ki a nyerteseket. Olyan versenyző is mandátumot szerezhetett, aki dobogós helyezést sem ért el a kerületében. Így hát egyetlen képviselő sem lehet biztos abban, hogy újabb mandátumot szerez. Egyéni érdekei pedig azt diktálják: ki kell húzni a négy évet, nem szabad idő előtt elballagni a kondér mellől. Így hát az egyéni választókerületes rendszernek a mellékhatásai váltak meghatározóvá.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.