2010. augusztus 25., 11:272010. augusztus 25., 11:27
Akkor úgy látszott, ha egy politikus személyesen is képviseli egy körzet lakosságát, nehezebben fog megszavazni olyan döntéseket, amelyek sértik a képviseltek érdekeit. Ha azáltal próbálnánk megmérni a számítás helyességét, hogy miként tükrözik a jelenlegi politikai erőviszonyok az épp kimutatható népakaratot, hát arra a következtetésre jutunk, hogy messze esett az alma a fájától. A kormánypártok összeadott támogatottsága alulról súrolja a húsz százalékot, a kormányt mégsem sodorta el az összeomlásszerű bizalomvesztés.
Akadnak ugyan olyan képviselők, akik kilépnek a Demokrata-Liberális Párt nevű csődtömegből, de ezek száma elenyésző. Noha érezhetően közeledik Emil Boc kormányának az újabb megbuktatása, a krízis mégsem ígéri az előrehozott választást, amely a nép akaratát érvényesíthetné. A kérdésre, hogy miért alakult ez így, a választási törvény előre nem látott vonatkozásai adnak magyarázatot. Az egyéni választókerületes rendszer ugyanis nemcsak a választókhoz, hanem a kormányhoz is jobban hozzáláncolta a képviselőket. A kijáró politikát erősítette. Logikája szerint az a jó képviselő, aki kormánypénzből aszfaltoztatja le az utakat választókerületében, aki el tudja intézni, hogy csatornahálózat, tornaterem épüljön. A kassza kulcsa pedig mindig a kormány kezében van.
De talán ennél is jobban torzította az elképzelések megvalósulását az a tény, hogy az arányosság kritériumát is megőrző egyéni választókerületes rendszert fogadtak el a honatyák. Ez a rendszer pedig egy-egy választókerületben orosz rulettként dobta ki a nyerteseket. Olyan versenyző is mandátumot szerezhetett, aki dobogós helyezést sem ért el a kerületében. Így hát egyetlen képviselő sem lehet biztos abban, hogy újabb mandátumot szerez. Egyéni érdekei pedig azt diktálják: ki kell húzni a négy évet, nem szabad idő előtt elballagni a kondér mellől. Így hát az egyéni választókerületes rendszernek a mellékhatásai váltak meghatározóvá.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok