2009. február 10., 00:352009. február 10., 00:35
És míg a magyar hírközlő szervek kórusban marasztalták el a cigányozó rendőrkapitányt, és attól is ódzkodtak, hogy elmondják, Marian Cozmát roma bűnözők késelték meg, Romániában különös hangsúlyt kaptak az ügy etnikai vonatkozásai. Az egyik piacvezető sportlap, a Prosport egyenesen azt adta tudósítása szalagcímének, hogy „gyilkolt a cigány maffia”. Melyik megközelítés a helyes? Hol vannak a normalitás határai az etnikai színeket is viselő történetek bemutatásánál? A korrekt, kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekvő újságíró nehezen talál kapaszkodókat. Mindkét gyakorlattal szemben vannak kifogásai. Azt is érzi, hogy esetenként az etnikai színek megemlítésével válik érthetővé, értelmezhetővé egy-egy ügy. Hiszen megértené-e az olvasó a lényeget, ha a romák megemlítése nélkül írna az engedély nélkül épített bánffyhunyadi bádogfedelű, tornyos palotákról? Meg tudnánk-e érteni etnikai hivatkozások nélkül egy-egy társasházi történetet, melyben az egyik lakás lakói eltüzelik a parkettet, összeférhetetlen életvitelükkel pokollá teszik a lakótársaik életét. Önkéntelenül is érzi az ember, amint a viselkedési formákban, úgy a bűnözésben is vannak etnikai jellemzők. Ha nem említi meg ezeket, a pontos és teljes körű tájékoztatás követelményét csorbítja. Kisebbségiként azonban az is megfogalmazódik benne: mit érezne, ha Marian Cozmát forró fejű székely bicskások késelték volna meg, a bukaresti beszámolók pedig a székely terrorról, a székely maffiáról szólnának. Biztosan torznak, durvának, és uszítónak érezné a tálalást. Az újságírók, a közéleti szereplők talán akkor járnak el helyesen, hogyha csak szükség esetén említik meg egy-egy bűneset etnikai vonatkozásait; csak akkor, ha ezekkel érdemi információt tudnak nyújtani. Elkerülhetik a sértő kijelentéseket, ha mondataikat a cigány helyett a magyar, a zsidó vagy a román megjelöléssel is kipróbálják. Ami kibírja ezt a próbát, az közölhető.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok