2010. augusztus 11., 11:162010. augusztus 11., 11:16
Legutóbb például három hétig nem volt meleg víz itthon. Egy nagyon vastag és nagyon fontos vezetéket cseréltek, természetesen épp a mi lakásunk közvetlen közelében. Persze hogy lehet gáztűzhelyen vizet melegíteni, aztán a lavórban megmosdani, de ha választani lehet, én inkább a zuhany mellett döntenék.
Apró kényelmetlenség, és valahogy mégsem olyan apró. Aztán épp a tömbház pincéjében durrant el valami cső, úgyhogy délutántól másnap délutánig semmilyen folyó víz nem volt a házban. Én ilyenkor a házisárkányok legsárkányabbikává szoktam válni, és még csak nem is szégyellem. Van, ami számomra egyszerűen a civilizált élethez kell. Kivéve évente nagyjából egy hetet. Ilyenkor nem bánom, ha hajnalban kell kelni, rossz utakon zötykölődni fölfelé. Olyan helyre, ahol sem meleg víz nincs, sem angol vécé, de még aszfaltozott utak sem. Folyóvíz az van, legfeljebb egy jéghideg, tiszta kis patak formájában. Sem az ágyacskám, sem a számítógépem nincs a közelben. És már el is jutottunk ennek a csodás helynek a legfőbb sajátosságáig: két olyan dolog, amely az év többi, „normális” részében nélkülözhetetlen, itt teljesen hiányzik, mégpedig a mobiltelefon-térerő, illetve az internet.
Elérhetetlen vagyok én is, és mindenki más elérhetetlen a számomra, aki nincs éppen hallótávolságban. A legszebb persze az, hogy hallótávon belül igen kevesen vannak, így a kommunikációs lehetőségeim is erősen korlátozottak, holott városon egyszerre minimum hat emberrel szoktam beszélgetni interneten, közben állandóan csörög a telefonom. Van a kényelem helyett azonban hegy, völgy, fa, tisztás, patak, haraphatóan friss levegő, hűvös-hideg éjszakák akkor is, amikor lenn a sík földön épp a legnagyobb kánikula tombol, meg van tábortűz, csendes-nagy beszélgetések. Ami pedig nincs: gondolkodás a másnapi teendőkön, időszűke, beton, szmog, házmester, zenét bömböltető és utcán visítva veszekedő szomszédok. Meg csempe a falon, mikrohullámú sütő, zuhany, szőnyeg és monitor. Legalábbis remélem.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.