2012. július 11., 08:242012. július 11., 08:24
Nemrégiben egy elég durva hangnemben írott jegyzetet olvastam a világhálón, amelynek szerzője felháborodottan arra szólítja fel a (virtuális) környezetében élő anyukákat, hogy ne tegyenek közzé mindenféle képeket, felvételeket a gyermekükről, merthogy az „senkit nem érdekel”. Távol álljon tőlem, hogy belemenjek a gyerekesek és nem gyerekesek közötti örök vitába (micsoda hülyeség ilyesmin vitatkozni egyébként), csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy sokan még ma, 2012-ben sem tudják, mire való az internet, azon belül pedig az egyre népszerűbb közösségi hálók.
Az ilyen és ehhez hasonló írás (mert ez csak egy a sokból, ezért nem is idézem konkrétan) pontosan olyan, mintha én kiállnék az utcára, és nagy hangon elkiáltanám magam, hogy nekem bizony senki ne mászkáljon a kedvesével kézen fogva, mert az engem zavar. És ennek is – hangsúlyozom, pontosan ugyanúgy, mint a való világban – megvannak a maga józan ész diktálta szabályai. Nem tolom az orra alá senkinek a gyerekemet – sikeremet, kudarcomat, férjemet, büszkeségemet, új cipőmet –, de igenis kiviszem látható helyre, ha úgy tartja kedvem, s akinek nem tetszik, legfeljebb nem nézi.
Ez az interneten egyébként még egyszerűbb, mint a valóságban, hiszen ott nem is látom, hogy valaki továbbkattintott, nem ájult el a gyerekemtől – sikeremtől, cipőmtől stb. –, így sértődés sem eshet. És ha már a közösségi hálóknál tartunk: jó volna mindenkinek megértenie, azok arra valók, hogy a saját, valós ismerőseinkkel kapcsolatot tartsunk. Nekem még nincs gyerekem, de igenis érdekel az ismerősömé, hiszen nem idegen a számomra, épp azért vagyok vele legalább virtuális kapcsolatban, hogy tudjak róla, és a valóságban lehet, hogy csak egy évben egyszer látnám. Aki pedig boldog-boldogtalannal felveszi a kapcsolatot az interneten, az ne háborogjon, hogy az idegen gyereket kell néznie a saját üzenőfalán.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok