Páva Adorján

Páva Adorján

A testet öltő feljelentő

2018. június 04., 23:13

2018. június 04., 23:13

Úgy látszik, Dan Tanasă is ember: bármennyire is képzett, sikeres magyarjelkép-vadász, ő is tud hibázni. Ugyanis a hivatásos feljelentő múlt héten olyan szívességet tett fogadott ellenségeinek, amelyet igazából csak megköszönni lehet neki.

A korábban nagyrészt csak a blogján, Facebook-oldalain, illetve a bukaresti hírtévékben és nagyromán rendezvényeken uszító „újságíró” – aki az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület révén árasztja el hivatalos panaszaival, feljelentéseivel a hatóságokat –  immár olyan erősnek érzi magát, hogy húsvér emberként sem restell kivonulni a „harcmezőre”. A bálványosfürdői „megtestesülés” fordulópontot jelenthet Dan Tanasă közérzetromboló, provokáló, megfélemlítő, gyűlöletkeltő munkásságában – az pedig jó hír, hogy erőfitogtatása igencsak balul sült el számára.

Hiszen ép ésszel felfoghatatlan, milyen hasznot remél valaki abból, hogy ráuszítja a rendőrséget az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának szakbizottságára, amelynek tagjai a háromszéki településen üléseztek. Tanasă minden bizonnyal a székely szervezőket akarta kényelmetlen helyzetbe hozni, azt állítván, hogy ellopták az „igazságra rávilágító” szórólapjait és kiadványait az ülésterem előcsarnokából. Csakhogy az általa keltett botrány természetesen kizárólag őt minősítette, ráadásul tökéletesen alátámasztotta mindazt, amelyről a 47 országból érkezett meghívottakat tájékoztatták a vendéglátók: valójában milyen is az a kisebbségek romániai Kánaánja.

Miközben a román hivatalosságok a meghívások ellenére – ahogyan az várható volt – messze elkerülték a bálványosfürdői rendezvényt, Tanasă, illetve Cătălin Ivan európai parlamenti képviselő úgy érezte, kötelességük ellensúlyozni a magyarok „irredenta propagandáját”. Nem tudhatjuk, hogy lefekvéskor azzal a gondolattal hunyták-e le szemüket, hogy ez sikerült vagy sem. Az viszont kijelenthető, hogy Tanasă már nem az a megfontolt, hidegvérű „mesterlövész”, aki több száz kilométerről is képes odacsapni egy-egy magyar közösségnek. Most valamiért úgy érezte, személyesen kell odarondítania, és bizony ezzel sikerült nemzetközi színtéren is alaposan lejáratnia magát – de ami ennél jóval fontosabb, azt a szépíthetetlenül mocskos ügyet is, amelyet képvisel.

Megtörténhet, hogy Tanasă éppen azért cselekedett most vakmerően, saját szakállra, mert haragszik az „ügykezelőkre”, akik mondjuk a korábbinál kevesebb elismerésben részesítik. Lehet, hogy egyszer Tanasának is elege lesz, vagy éppenséggel szellemi vezérei elégelik meg mindazt, amit tesz. Nem tudjuk, hogy ez valaha bekövetkezhet-e, de azt igen, hogy ez legalább annyira fontos fegyvertény lenne, mint az Európa Tanács bármelyik szakbizottsága akármelyik jelentésének majdani elkészülte.

korábban írtuk

Dan Tanasă „meghekkelte” az Európa Tanács bálványosfürdői konferenciáját
Dan Tanasă „meghekkelte” az Európa Tanács bálványosfürdői konferenciáját

A székelyföldi románok érdekvédő szervezetének riasztása nyomán helyszínelt a rendőrség csütörtökön Bálványosfürdőn, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által szervezett konferencia helyszínén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Kinek adja át a stafétát Iohannis?

Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Útban a polgárháború felé

Immár kijelenthető: Donald Trump egyszerre hihetetlenül szerencsés és hihetetlenül peches ember.

Makkay József

Makkay József

Az európai migrációs válság „szárnyas kapuja”

Európa forrong a migránsáradat miatt. Nem csak az éppen lecsengett nagy-britanniai tömegtüntetések jelzik, hogy a hatóságoknak sürgősen lépniük kell, hanem az Európai Unió területén egyre sűrűbben bevezetett határellenőrzés is ezt mutatja.

Ábrám Zoltán

Ábrám Zoltán

Paralimpia Párizsban: nálunk kihívás a fogyatékossággal élők eredményeinek elismerése

A korlátozások, a hátrányos helyzetük ellenére a fogyatékossággal élőknek éppen úgy joguk van a sportoláshoz, mint a makk egészségeseknek. Csakhogy ők a fogyatékosságuk típusa figyelembevételével, a részletesen lerögzített kategória alapján versenyeznek.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hergelnek a szavazatunkkal

Bár Magyarországon majd csak két év múlva rendezik a következő országgyűlési megmérettetést, hirtelen választási láz lett úrrá az anyaországi politikai osztály és sajtó bizonyos részén.

Tóth Gödri Iringó

Tóth Gödri Iringó

Mi már megszoktuk, de parasportolóink mivel érdemelték ki, hogy nem szurkolhat egy egész nemzet nekik?

Szép dolog, hogy az M4 Sport megannyi tudósítóval kint van a párizsi paralimpián, csak ebből mi Erdélyben semmi sem látunk, hallunk.

Balogh Levente

Balogh Levente

A nagy romániai koalíciós haragszomrád-kutyakomédia

Mintha az éjszaka során, egyik napról a másikra felbomlott volna a kormánykoalíció – ez az érzése támadt az embernek a PSD szombati tisztújító kongresszusán elhangzott kirohanásokat olvasva.