HIRDETÉS
Egyre hangosabbak lettek azok az erők, amelyek a nemrég csatlakozott uniós tagállamokban találták meg a bűnbakot. Az érinthetetlen politikai korrektség része lett hálátlan csecsszívókként beszélni a kelet-európai volt kommunista országokról, amelyek csak a Nyugatról érkező pénzekből akarnak élni, polgáraik pedig alacsony fizetésekért veszik el a munkát a fejlett és civilizált európaiaktól. Ha ma valaki találomra belelapoz egy „tekintélyes” nyugat-európai újságba, bizonyosan talál legalább egy olyan cikket, amely mélységes megvetéssel ír valamelyik keleti uniós országról. Több vezető francia, német politikus nyíltan vallja: kétsebességű Európára van szükség. Azaz az eddig háttérbe szorított új tagállamokat hivatalosan is a másodosztályba kell száműzni. Románia egyébként egyike azoknak az országoknak, amelyeket sokan leginkább a harmadosztályban látnának szívesen, legalábbis ezt mutatja a schengeni tagság mondvacsinált indokokra hivatkozó, valójában egyértelműen politikai alapú megtagadása.
A Nyugat- és Kelet-, vagy ha úgy tetszik, Közép-Kelet-Európa közötti elmélyült törésvonalak elsősorban az utóbbiakat, térségünket sújtják, érthető tehát, ha szabadulnánk tőlük. A kérdés csak az, milyen módon. Összefogva, nagyobb erőt felmutatva az uniós nagyhatalomnak számító Németországgal vagy Franciaországgal szemben, valamiféle számunkra is előnyös kompromisszumot próbálunk elérni, vagy feltett kézzel, a „legyen szent a béke” jegyében jó arcot vágunk az erősebbek döntéseihez? Ezt a két különböző hozzáállást látjuk viszont most a budapesti, illetve a bukaresti külpolitikában. A magyar kormány eddig is jól ismert diplomáciája részeként erősítené Romániával is a térségbeli együttműködést – erről beszélt Orbán Viktor Temesváron. Románia ugyanakkor folytatná a nagy nyugati államokhoz, s elsősorban Angela Merkel Németországához simuló diplomáciáját, legalábbis üzeneteiben. Nagyjából ezt hallottuk kedden Johannistól. Semmi új nincs tehát a nap alatt.
Mindeközben számos konkrét EU-s kérdésben Bukarest is markáns része a közép-kelet-európai együttműködésnek. Amikor ugyanis a szavakban egységes Európáról beszélő nyugati miniszterelnökök vagy államfők csökkentenék a jóval nehezebb gazdasági helyzetben lévő, de remek piacnak bizonyuló keletiek támogatását, hivatalos nevén a strukturális alapokat, Románia sorstársaival, így Magyarországgal együtt áll ki a kezdeményezés ellen. Hasonló a helyzet az agrártámogatások ügyében. Amikor Magyarország hangosan – a többi térségbeli ország csendesebben – ellenezte a kötelező kvótákat a migránsok befogadása kapcsán, Románia diszkréten, majdnem szótlanul, de megint a szomszédaival együtt szavazott. A gázvezetékek összekötése magyar–román viszonylatban, akárcsak az egész térségben, úgyszintén a közép-kelet-európai együttműködés része.
Az a helyzet, hogy Románia akkor sem tudja megváltoztatni földrajzi elhelyezkedését, ha azt nagyon szeretné. Nyugatról nézve Bukarest Kelet-Európa része, és ez így is marad. Ahogyan a szász Klaus Johannist minden igyekezete ellenére sem fogják a románok soha igazi románnak, a magukénak tekinteni, éppúgy Románia is hiába vár arra, hogy egyszer csak nyugati státust adnak neki a berlini, párizsi, brüsszeli füleknek szépen csengő politikusi nyilatkozatokért cserébe.
Az, hogy hány személynek kell börtönbüntetéssel fizetnie az ország 1989 utáni történetének legtöbb áldozatot követelő balesete, a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia miatt, nagyon jól illusztrálja, mennyire sűrűn szövi át a romániai viszonyokat a korrupció.
Mintha az országban nem lennének sokkal súlyosabb problémák, úgy erőlteti a frissen helyzetbe került kormánypárt és több szövetségese a kétfordulós polgármester-választáshoz való visszatérést.
Amennyire indokolt, legalább annyira elkésett Klaus Johannis államfő döntése, amellyel visszavonta az állami kitüntetéseket mindazoktól, akiket jogerősen elítéltek valamilyen bűncselekmény miatt.
A kisebbségben, azaz parlamenti többség nélkül kormányzó Ludovic Orban – Klaus Johannis államfő hűséges őrmestere – úgy viselkedik, mintha pártja nemrég földcsuszamlásszerű választási győzelmet aratott volna.
Kutatók, koordinátorok, elnökök, védnökök, tanácsadók, szakértők dugták össze a fejüket a minap a tanügyminisztériumban, hogy listázzák, milyen lépéseket lehetne tenni annak érdekében, hogy a következő PISA-felmérésen jobban vegye az akadályt a romániai diákság.
A múlt eseményei iránt érdeklődő emberként az utóbbi időszakban több olyan román nyelvű könyvet olvastam el, amelyek a rendszerváltás óta eltelt három évtized terméseként az 1989-es események történéseit veszik górcső alá.
Bár talán joggal vádolják sokan azzal a világtörténelem egyik legigazságtalanabb és legkárosabb diktátumát elszenvedő magyarokat, hogy Trianon-komplexusban szenvednek, a jelek szerint a diktátum nyertesének számító románok körében legalább olyan mértékű Trianon-komplexus tapasztalható, mint a magyarokéban.
Titus Corlățean egy igazi, tőröl metszett soviniszta. Nincs kommunista múltja, jól felkészült, külföldi tapasztalatokkal rendelkező diplomata, de az a fajta román politikus, akinek a patriotizmus, a nemzet iránti elkötelezettség egyenlő a magyarellenességgel.
A meghitt légkörben ünneplő Máriához és Józsefhez megérkezik a várva várt csoda, a beteljesült mirákulum, ami tulajdonképpen nem más, mint egy gyönyörű, divatos piros női táska. Amit a fiatal párhoz betoppanó pásztorok és háromkirályok is rögtön elragadtatással imádnak. És akkor József felteszi a kérdést:
Fontos lenne a magyar-román párbeszéd megteremtése, illetve a két nemzet közötti bizalmatlanság felszámolása – fogalmazták meg az elmúlt hétvégén két magyar-román fórumon is.
Az, hogy hány személynek kell börtönbüntetéssel fizetnie az ország 1989 utáni történetének ...
Mintha az országban nem lennének sokkal súlyosabb problémák, úgy erőlteti a frissen helyzetbe került ...
Amennyire indokolt, legalább annyira elkésett Klaus Johannis államfő döntése, amellyel visszavonta az állami ...
